Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ha most kezditek az egyetemet, akkor szeptembertől egy csomó olyan új szó kerül be a mindennapjaitokba, amivel korábban még nem biztos, hogy találkoztatok. Segítünk, hogy ezek ne érjenek benneteket váratlanul. Itt az egyetemista magyar-magyar szótárunk második része.
Korábban már összeírtuk, hogy mit jelent a zh, a passziváltatás, a kredit, az abszolutórium, a leckekönyv (index), az UV, illetve a Neptun. Most pedig további öt szóval bővítjük a listát.
TO: azaz tanulmányi osztály, itt foglalkoznak a hallgatók tanulmányi dolgaival. A TO-n kérvényeket, illetve krediteket adhattok le, itt kérhettek hallgatói jogviszony igazolást, több intézményben itt kapjátok meg a diákigazolványotok érvényesítő matricáját, de ezeken kívül bármilyen kérdéssel kapcsolatban fordulhattok a tanulmányi osztályon dolgozókhoz.
Szorgalmi időszak: egy-egy félévben az az időszak, ami a tárgyfelvételtől a vizsgaidőszakig tart, vagyis ekkor lesznek az előadásaitok és a gyakorlataitok.
Kollokvium: ez az írásbeli, szóbeli vagy a kombinált vizsgákat jelenti, amit a vizsgaidőszakban tudtok felvenni a meghirdetetett időpontokra. A vizsgafelvétel a Neptunon keresztül történik - erről az oldalról itt írtunk részletesebben.
HÖK: vagyis a Hallgatói Önkormányzat, amelynek elsődleges célja a hallgatók képviselete. Ti is szívesen lennétek HÖK-ösök? Erre is van lehetőség, ugyanis a szervezet minden évben hirdet tagfelvételt, ahova akár már elsőévben is jelentkezhettek.
Szoctám, tanulmányi ösztöndíj: az egyetemi éveitek alatt többféle ösztöndíjra is pályazhattok. Az egyik legalapvetőbb támogatás a tanulmányi ösztöndíj, amit akkor kaphattok, ha államilag támogatott finanszírozási formában tanultok. Ahogy a neve is jelzi, ebben az esetben a tanulmányi teljesítményetek lesz a döntő és az alapján döntenek a támogatás összegéről. De mi kell ahhoz, hogy megfeleljetek a követelményeknek? Erről itt olvashattok bővebben. Ezen kívül szociális alapon is kaphattok támogatást - ennek részleteiről itt írtunk korábban.
„Lehet-e passzív félévem, ha állami ösztöndíjas képzésen tanulok?"
Milyen következményei vannak, ha valaki állami ösztöndíjaskánt passziváltat? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).