Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A gólyák a hosszú felvételi eljárás után újabb akadályok előtt állnak: többek között a híres Neptun megismerése előtt. Az oldal, ami a következendő években végigkíséri majd az egyetemi életeteket, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az első lépésekkel, összeszedtünk pár fontos infót.
A Neptun egy egységes tanulmányi rendszer, amit a magyar egyetemek használnak. Gyakorlatilag itt történnek az adminisztrációs ügyek, ezen keresztül kaptok üzeneteket, itt tudjátok felvenni a tantárgyaitokat és a vizsgákat.
Miután bekerültetek az álmomszakra, emailen kaptok meg minden fontos infót, a Neptunos bejelentkezéssel kapcsolatban is. Elküldik a Neptun-kódotokat, ez lesz a saját azonosítótok, ami az egész egyetemi pályafutásotokat végigkíséri majd.
Az első bejelentkezéshez kaptok majd egy jelszót, amit utána - nem meglepő módon - meg kell majd változtatnotok. Szerencsére ennek a hogyanjáról küldenek részletes leírást. Ezután le kell ellenőriznetek az adataitokat, amit a Saját adatok menüpont alatt találtok meg. A bankszámlátok adatait is rögzítenetek kell, erre van egy Pénzügyek fül, ahol ezeket a Beállítások alatt meg tudjátok adni.
A tantárgyaitokat csak akkor tudjátok felvenni, ha aktiváljátok a státuszotokat. Ezt az Ügyintézés fülnél a Beiratkozás/ Bejelentkezésre kattintva tudjátok megtenni.
Fontos és meglepő lehet, hogy nem csak kattintani kell. A Neptun egyik jellegzetessége, hogy a legtöbb műveletet először ki kell jelölni, és csak utána tudtok rákattintani a Mentés gombra.
Ezután kezdődhet is a felfedezés. A lap tetején találtok egy menüsort, aminek az első füle a Saját adatok, itt főleg a személyes adataitok vannak rögzítve, itt tudjátok majd módosítani azokat, ha valami változik az idő során. A Tanulmányok menüponban nézhetitek meg például az órarendetek, a tanulmányi átlagaitokat és a jegyeiteket (ezt Leckekönyv néven keressétek).
Az üzenetek beállításainál érdemes bejelölni, hogy a neptun üzeneten kívül esetleg az email címetekre is érkezzen értesítés, ha rendszerüzenet érkezik, ugyanis sok oktató kizárólag a Neptunt használja kommunikációra. Akkor is, ha fontos és halaszthatatlan dologról van szó, ezért vagy óránként kell a Neptunt csekkolni vagy érdemes beállítani, hogy az érkező üzeneteiteket az email-fiókotokban is láthassátok. Mindezt az üzenetek fül alatt a beállításokkal érhetitek el és jelölhetitek be, miről kértek értesítéseket.
A Tárgyak fülre kattintva tudjátok felvenni a tárgyaitokat, megnézni miket vettetek fel eddig, hány kreditet érnek, ki tanítja stb. A Vizsgákra kattintva a vizsgáitokat tudjátok felvenni majd és itt látjátok majd miket vettetek fel. A Pénzügyek fülnél tudjátok követni a pénzmozgásokat (az ösztöndíjatok, diákhitel és az önköltség befizetését is ellenőrizhetitek), az Információ és az Ügyintézés alatt pedig az adminisztratív jellegű információk érhetők el - többek között a kollégiumi jelentkezés is, amiről itt írtunk bővebben.
A kalandozások során biztosan kiszúrjátok, hogy a Neptun személyre is szabható (választhattok négy előre legyártott téma közü). De ha szeretnétek a klasszikus kék helyett más színt vinni az ügyintézésekbe, akkor semmiképp ne hagyjátok ki a rózsaszín, zöld, sárga vagy a bordó témát. Ezt a jobb felső sarokban a témák ikonra kattintva tehetitek meg. Sok egyetem pedig a Neptun Meet Street fülét is használja főleg kommunikációra és dokumentumok megosztására - erre a fülre a Naptun logó alatt bal oldalon válthattok a Tanulmányi rendszerről elkattintva. Ezt is érdemes felfedezni.
Ezt minden elsőévesnek tudnia kell: passziváltathattok-e már az első félévben?
Felvettek benneteket egyetemre, de szeptembertől mégsem szeretnétek elkezdeni a tanulmányaitokat? De szüneteltethetitek-e a tanulást az első tanévetek őszi félévében? Fontos kérdésre válaszolunk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.