Friss felsőoktatási világrangsor: rontottak a magyar egyetemek a tavalyi eredményükhöz képest

Nyolc magyar egyetem került fel a Times Higher Education (THE) legfrissebb listájára, amely a feltörekvő gazdaságok legjobb felsőoktatási intézményeit rangsorolja. A legjobb eredményt idén is a Semmelweis Egyetem érte el: 70. helyen végzett.

  • Eduline

A THE rangsorának összeállítása során a tanulási környezetet, a nemzetközi oktatók és hallgatók számát, a kutatás minőségét, az intézményhez köthető publikációk idézésének számát, valamint a piaci bevételt veszik figyelembe. Emellett a rangsor készítői értékelik a feltörekvő országok egyetemeinek jellemzőit és fejlesztési prioritásait, így például az iparági kapcsolatokat és nemzetközi perspektívákat.

A Times Higher Education idei első listáján 47 ország vagy régió 533 felsőoktatási intézménye szerepel. A magyar egyetemek közül a legjobb eredményt a Semmelweis Egyetem érte el - bár három helyet rontottak a tavalyihoz képest, így is a 70. helyen végeztek. Idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem eredményei is romlottak: míg 2019-ben a 119. helyre sorolták őket, addig idén már csak a 149. helyre tudták feltornázni magukat. A Pécsi Tudományegyetem a 176. (tavaly 141.), a Szegedi Tudományegyetem a 201-250. (tavaly 162.), a Debreceni Egyetem pedig a 251-300. (tavaly 201-250.) helyre került.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem ugyanolyan eredményeket ért el, mint egy évvel korábban. Az előbbit a 251-300., az utóbbit a 301-350. helyre sorolták. A friss rangsorba már a Szent István Egyetem is bekerült: 351-400. hellyel indítottak a listán.

A rangsort az elmúlt évekhez hasonlóan a kínai egyetemek vezetik, az első helyen a Tsinghua University áll, míg az európai egyetemek közül a moszkvai Lomonoszov vezet.

Ezek a legjobb magyarországi egyetemek és képzések: az összes rangsor egy helyen

A Diploma 2020 kiadványban a HVG az idén is nyilvánosságra hozta a legjobb egyetemek összesített rangsorát és a képzési területek szerinti listákat. Melyik egyetem végzett az élen, és melyik intézmény kínálja a legjobb műszaki, bölcsész- vagy éppen agrárképzéseket? Itt az összes rangsort megtaláljátok.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.