Itt vannak a számok: ennyi államilag támogatott félévvel számolhattok összesen

Mennyi ideig tanulhattok ingyen a felsőoktatásban állami ösztöndíjjal, mi számít bele a támogatott félévekbe, és milyen szabályokat kell ismernetek? Összegyűjtöttük a tudnivalókat.

  • Eduline

Felsőoktatási szakképzésen, alap-, osztatlan képzésen, illetve mesterképzésen összesen 12 félévig tanulhattok állami ösztöndíjjal. Egy adott szakon ugyanakkor a képzési időn túl még két félévet végezhettek el ingyen, tehát például egy hat féléves alapképzésen nyolc szemesztert.

Ha olyan osztatlan szakra jártok, aminek 10 félévnél hosszabb a képzési ideje, a képzési időn felül további két, de maximum 14 szemeszteren keresztül tanulhattok ingyen.

Ha már van diplomátok, de még van állami félévetek, elkezdhettek egy ugyanolyan vagy alacsonyabb szintű szakot is ösztöndíjas formában - tehát például egy alapszak után még egy alapszakot, vagy egy mesterszak után még egy mesterszakot vagy egy újabb alapszakot. A lényeg, hogy az ingyenes szemeszterek száma ne haladja meg a maximális támogatási időt. Ugyanakkor ha egyszerre két szakon tanultok, duplán fogynak az állami félévek.

A passzív félévek nem számítanak bele a támogatási időbe, a megkezdett, de el nem végzett szemeszterek viszont igen - kivéve, ha betegség, szülés vagy más, előre nem látható, vagy a hallgatónak fel nem róható ok miatt nem sikerült befejeznetek.

Fontos, hogy ha állami ösztöndíjas képzésre kerültök be, az nem jelent végleges finanszírozási formát. Ha nem teljesítitek az előírt kreditszámot, illetve minimumátlagot, átsorolhatnak önköltséges képzésre. Itt olvashatjátok a részleteket.

Állami ösztöndíjasként több kötelezettséget is vállalnotok kell. Itt olvashatjátok összefoglalónkat a nemrég változott szabályokról, itt pedig azt nézhetitek meg, mi számít bele a hazai munkaviszonyba.

Ilyen kölcsönhöz juthattok egyetemistaként: minden infó a diákhitelről

Most felvételiztek egyetemre, főiskolára, és a költségeiteket diákhitelből szeretnétek majd fedezni? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a szabad felhasználású Diákhitel1-ről.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.