Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Szeptemberben tette közzé a brit Times Higher Education (THE) legfrissebb, 2020-as egyetemi rangsorát, amelyben a francia egyetemek is előkelő helyet foglalnak el. Melyek a legjobb intézmények, és milyen képzéseket kínálnak? Itt a top ötös lista.
Szeptemberben jelent meg a londoni székhelyű Times Higher Education (THE) friss világrangsora, amelyben az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció alapján rangsorolták majdnem száz ország 1396 egyetemét. Magyarországról nyolc intézmény került fel a listára.
A legjobb olasz, brit és osztrák egyetemeket, a vezető német felsőoktatási intézményeket és a holland top ötöt már bemutattuk, most következzen a francia lista.
1. Paris Sciences et Lettres – PSL Research University Paris
Az egyetem Párizsban található és 25 felsőoktatási intézményből és kutatóközpontból áll. 2010 áprilisában öt kiemelkedő francia intézmény – az École Normale Supérieure, a Collège de France, a Paris Observatory, a Chimie ParisTech és a ESPCI ParisTech – hozta létre. Az egyetem által működtetett intézmények között a felvilágosodás korából fennmaradt idősebb és újabb épületek is megtalálhatók. Az intézmény kutatóinak eddig összesen 26 fizikai, kémiai, irodalmi, fiziológiai, orvostudományi és közgazdasági Nobel-díjat ítéltek oda.
2. Sorbonne University
A Sorbonne University szintén Párizsban működő egyetem. 2018-ban hozták létre a Paris-Sorbonne University, a Pierre, a Marie Curie University és számos kisebb intézmény egyesítésével. Az egyetemen három kar található: humán, tudomány és orvostudomány. A jogot a Panthéon-Assas University tanítja. A Sorbonne-nak számos campusa van Párizsban, valamint kitelepített campusa Abu Dhabi-ban. Az egyetemen nyolc tudományos gyűjtemény található, amelyek nyitva állnak a kutatók számára. Néhány gyűjteményt a nyilvánosság is látogathat – ilyen például az ásványi anyagok, a paleontológia és az állattan gyűjteményei.
3. École Polytechnique
Az École Polytechnique kifejezetten a tudományra és a technológiára összpontosít. Az iskola mottója: "A hazaért, a tudományért és a dicsőségért". Az egyetem Palaiseau külvárosában található, Párizs központjától alig több mint 16 kilométerre, és kevesebb mint 3000 hallgatója van. Az intézmény interdiszciplináris megközelítést kínál, vagyis olyan tantervet biztosítanak, ami ötvözi az egyetemi oktatást és a kutatási lehetőségetek számos tudományterületen. A hallgatóknak a hat tudományos és mérnöki tantárgy mellett kötelező humán és sport kurzusokat is el kell végezniük a diploma megszerzéséhez.
| A francia felsőoktatási felvételi |
A franciaországi egyetemi felvételinél egy online portálon keresztül kell regisztrálni az állami felsőoktatási intézményekbe. A jelentkezési lap kitöltésén kívül nem szabad megfeledkezni a csatolandó dokumentumokról sem, amelyeket francia nyelven kell benyújtani. A felvételiről, határidőkről és szabályokról bővebben itt olvashattok. Franciaország anyagi szempontból is jó választás lehet, ha külföldi továbbtanulásban gondolkodtok, ugyanis az állami egyetemeken csak regisztrációs díjat kell fizetni, többféle ösztöndíjra pályázhattok és diákmunkával is jól kereshettek. Az egyetemi élet költségeiről és a lehetséges bevételekről itt írtunk részletesen. Arról, hogy milyen nyelvvizsgára van szükség a franciaországi továbbtanuláshoz, milyen előnyökkel jár a francia nyelvtudás a munka világában, és mire számíthattok, ha most vágtok bele a tanulásba, itt találjátok cikkünket. |
4. University of Paris
Az University of Paris új egyetem a 2020-as világrangsorban, ugyanis 2019-ben alapították a Paris Diderot University, a Paris Descartes University és az Institut de physique du globe de Paris egyesítésével. Az egyetemen művészetet, humán tudományokat, nyelveket, társadalomtudományt, közgazdaságtant, tudományt és a technológiát, orvostudományt, fogászatot, gyógyszerészetet és betegellátást is oktatnak. Az intézmény 14 egyetemet és kutatóintézetet foglal magába, ideértve a gótikus Latin Quarter-t is.
5. Télécom Paris
A Télécom Paris szintén új belépő a rangsorba. A mai nevét 2019 júniusában fogadták el, miután egy évtizeden keresztül Télécom ParisTech néven működött. Az egyetemen négy tanszék működik: az elektronika és kommunikáció, a számítástechnika és hálózatépítés, a jel- és képfeldolgozás, valamint a gazdasági és társadalomtudományi.
De hányan tanulnak franciául Magyarországon?
Arról sajnos nincsenek pontos adatok, hogy a nyelviskolákban, magántanároknál, a közoktatásban, valamint az egyetemeken és főiskolákon összesen hányan tanulnak franciául, ám néhány részadat elérhető. Az Oktatási Hivatal 2018-as kutatás alapján például a gimnazisták 11 százaléka tanul franciát második idegen nyelvként, ami így a harmadik legnépszerűbb második nyelv a listán. Ezt a német és az angol előzi meg – az előbbi vezeti a sort, míg az utóbbi 22 százalékkal a második helyen áll (főként azért, mert a diákok többsége számára az angol az első idegen nyelv).
Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központjának statisztikáiból az is kiderül, hogy 2018-ban nagyjából ezerötszázan tettek nyelvvizsgát franciából – ennek közel 70 százaléka sikeres írásbelivel és szóbelivel zárult.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).