Itt van minden, amit tudni lehet a friss diplomások elhelyezkedéséről és fizetéséről

Még több és pontosabb infót lehet megtudni a friss diplomások karrierútjáról a diplomás-pályakövetési rendszer (DPR) új felületén. Fizetések, munkakörök és további különböző statisztikák is lekérhetők.

  • Eduline

A korábban nyilvánosságra hozott 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményeiről mi is beszámoltunk. Ebből kiderült, mennyi a diplomával rendelkező pályakezdők havi átlagbére, és hogy mennyit keresnek a különböző területeken végzettek. Most létrehoztak egy interaktív kereső felületet a létező adatbázisokból, amelyből egyértelműen látszik az, hogy a diploma után folytatták-e a tanulást, és ha igen, akkor milyen szakon, valamint az is, hogy pontosan milyen szférában (és milyen gyorsan) helyezkedett el az, aki munkába állt - ezek az adatok is lebontva látszanak munkakörönként, továbbá a lakóhelyi adatok is megtekinthetők.

Az interaktív keresőfelületen tájékozódni lehet négy különböző végzett évfolyam (2009/10 és a 2015/16 tanévek között) tanulmányi és munkaerőpiaci adatairól minden olyan képzésen, amelyen az adott tanévben legalább tizenöten sikeresen végeztek. Az oldalt ezen a linken éritek el.

A DPR interaktív kereső adatbázisa
diplomantul.hu

A táblázat tetején látható legördíthető fülön ki lehet választani a képzési szintet, területet, de lehet tovább szűrni egy konkrét szakra is, valamint intézményre, a végzés tanévére és adott településre is.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Itt a lista: ennyit keresnek a különböző területeken diplomázott pályakezdők

Bruttó 334 667 forint - ennyi a diplomával rendelkező pályakezdők havi átlagbére a 2018-as diplomás pályakövetési kutatás szerint. Mennyit keresnek a különböző területeken végzettek, és melyik egyetem diplomásai számíthatnak a legmagasabb jövedelemre?

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.