Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Times Higher Education 2020-as világrangsorában is előkelő helyet foglalnak el a brit egyetemek: melyek a legjobb intézmények, és milyen képzéseket kínálnak?
Szeptemberben jelent meg a londoni székhelyű Times Higher Education (THE) friss világrangsora, amelyben az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció alapján rangsorolták majdnem száz ország 1396 egyetemét. Magyarországról nyolc intézmény került fel a listára.
A legjobb olasz egyetemeket már bemutattuk, most következzen a legjobb brit intézmények rangsora, tényekkel és érdekességekkel.
1. University of Oxford
Az 1096 körül alapított egyetem nemcsak a brit, hanem az összesített világrangsort is vezeti. A Bolognai Egyetem után ez a világ második legrégebbi felsőoktatási intézménye. Az egyetemen 44, különböző területekre specializálódott ún. college-ban zajlik az oktatás, a hallgatókat pedig több mint száz könyvtár szolgálja ki. Az intézmény az orvostudományok területén világelső, de az első tízben van az élettudományok, fizikai tudományok, társadalomtudományok, művészetek és humán tudományok területén is.
A körülbelül 22 ezer diák 40 százaléka külföldi - 140 országból érkeznek a hallgatók. Az egyetem nagyságának köszönhetően Oxford lakosságának egynegyede diákokból áll, így a város pezsgő közösségi élete is vonzó a felvételizők számára.
2. University of Cambridge
Az egyetemet - amely az összesített világrangsorban a harmadik helyen végzett - 1209 körül alapították az Oxfordi Egyetemről a városiakkal való viták miatt távozó tudósok. Az intézményben 31 autonóm college működik, a több mint száz könyvtárban pedig 15 millió példányt őriznek. Az egyetemhez művészeti, kulturális és tudományos múzeumok tartoznak, és saját botanikus kertje, illetve könyvkiadója is van.
Oxfordba és Cambridge-be, illetve az angliai orvosi képzésekre október 15-ig jelentkezhettek: a részleteket itt találjátok.
3. Imperial College London
A London belvárosában található intézmény fókuszában a természettudományos, műszaki, orvostudományi és üzleti képzések állnak. Egy dél-kensingtoni egyetemi központ alapításának ötlete először Albert herceg fejébe ütött szöget még a XIX. században. Az egyetem végül 1907-ben jött létre három intézmény egyesítésével. Jelenleg 18 ezren tanulnak itt.
4. University College London (UCL)
Az 1826-ban alapított intézmény a University of London része. Ez volt az első angol egyetem, amely a férfiakéval egyenlő feltételek mellett vett fel nőket, először 1878-ban. Az intézmény mottója: "Jöjjön mindenki, aki érdeme szerint megérdemli a legnagyobb jutalmat". Az oktatás 11 karon zajlik, van például az épített környezettel, agykutatással és népességegészség-tudománnyal foglalkozó is. A közel 36 ezer hallgató több mint fele mesterszakon tanul, a 150 országból érkező külföldi hallgatók pedig a létszám egyharmadát adják.
5. London School of Economics and Political Science
A társadalomtudományokra specializálódott intézményben többek között gazdaságtudományt, politológiát, szociológiát, jogot és antropológiát is tanulhatnak a diákok. Az egyetem alapítóinak célja a társadalom jobbá tétele volt a szegénység és az egyenlőtlenségek kutatása által. Jelenleg 9600 hallgató tanul itt 140 országból. Zenerajongók számára érdekesség, hogy Mick Jagger is ide járt - igaz, csak egy évig, mert utána inkább a Rolling Stones alapítása fogott bele.
Friss egyetemi rangsor: újra a legjobbak között az ELTE a bölcsészettudományokban
Az ELTE egyetlen magyar egyetemként került be a brit Times Higher Education 2020-as bölcsészettudományi felsőoktatási rangsorába - írja az egyetem.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).