Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Október 15-ig adhatjátok be a jelentkezéseteket az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem képzéseire, illetve az angliai orvosi képzésekre.
Még egy hétig jelentkezhettek az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem képzéseire, illetve az angliai orvosi képzésekre - ha már korábban kinéztétek a nektek való szakot, ennyi idő alatt még pont meg lehet írni, illetve be lehet szerezni a szükséges dokumentumokat. A többi intézmény alapképzéseire január 15. a jelentkezési határidő.
Ha Angliában szeretnének továbbtanulni, az UCAS portálon keresztül jelentkezhettek a képzésekre. Regisztráció után öt egyetemet választhattok ki, majd fel kell töltenetek a szükséges dokumentumokat – a legfontosabb a personal statement és az ajánlólevél.
A 2020/2021-es tanévben még biztosan nem változik a tandíj összege az angliai egyetemeken Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése miatt: ugyanannyit kell fizetni, mint a brit hallgatóknak, és a diákhitelre is jogosultak vagytok. A diploma megszerzése után pedig két évig maradhattok az országban.
Azt, hogy a többi népszerű országban meddig felvételizhettek az egyetemekre, itt nézhetitek meg. Az angol nyelvű külföldi képzésekhez szükséges nyelvvizsgákról itt, a német nyelvterületen elfogadott bizonyítványokról pedig itt olvashattok.
Külföldi felvételi négy lépésben: így jelentkezhettek olasz egyetemekre egyszerűen
A legfrissebb felmérések szerint a népszerűbb brit, német, osztrák és francia egyetemek mellett egyre több olasz intézmény is felkerül a külföldre felvételiző diákok úti céljai közé. Szívesen tanulnátok Olaszország valamelyik világhírű egyetemén? Ebben a cikkben összegyűjtöttük a felvételi legfontosabb lépéseit, feltételeit és szabályait.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).