Idén sem lesz ítélet a CEU ügyében? Ősszel kezdődnek a tárgyalások

Csak idén ősszel kezdi el tárgyalni az EU bírósága a CEU ügyét.

  • Eduline

A lex CEU perben november 19-ikén hangzik el a főtanácsnok indítványa az Európai Unió Bíróságán, vagyis idén már biztosan nem születi kítélet abban a kötelezettségszegési eljárásban, amelyet az Európai Bizottság indított Magyarország ellen a felsőoktatási törvény 2017. áprilisi módosítása miatt - írja a Népszava.hu.

Megállapodott a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem

Megállapodott a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) - közölte az egyetem.

A felperes Európai Bizottság képviselője perbeszédében azt igyekezett bizonyítani, hogy Magyarország megsértette a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretében kötött egyezményt azzal, hogy egy EU-n kívüli egyetem magyarországi működésének feltételéül szabta a küldő és a fogadó állam közötti nemzetközi szerződést. Illetve hangsúlyozta, hogy a lex CEU sérti az unió Alapjogi Kartájában foglalt szabadságjogokat is, addig a magyar jogi szakvélemény szerint ebben az eljárásban a Karta előírásai nem alkalmazhatók.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.