Most már biztos: több ezer egyetemista fizethet százezreket a képzésért

Csökkenteni kell az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát – mondta a köztévé reggeli műsorában Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.

  • Eduline

A felsőoktatásban az államilag finanszírozott férőhelyekre fordított kapacitások meghaladják a költségvetés teherbíró képességét – mondta Dux László a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Egyben megerősítette, hogy az oktatási államtitkárság csökkenteni akarja a férőhelyek számát.

Dux László hozzátette: az a céljuk, hogy rangot jelentsen államilag finanszírozott helyre, és hogy a tehetséges tanulók gyorsan szerezhessenek diplomát. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétvégén az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy irreálisan sokan részesülnek államilag finanszírozott képzésben, ezt az arányt valóban csökkenteni kell, a rendszer ugyanis túlméretezett. A 2012-es keretszámokról ősszel döntenek majd, az viszont már most biztos, hogy a műszaki és természettudományos egyetemi, főiskola karok több hallgatót vehetnek majd fel.

Többe kerülnek majd az alap- és mesterképzések
MTI - Beliczay László

Többet kell majd fizetni a költségtérítéses képzésért

Azok a felvételizők, akik csak költségtérítéses képzésre jutnak be, a teljes bekerülési költséget ki kell fizetniük – vagyis jóval magasabb összeggel kell számolniuk, mint a jelenlegi költségtérítéses hallgatóknak. Az oktatási államtitkárság szerint most vannak, akiknek az állam teljes egészében állja a képzés költségeit, mások egy részét fizetik, és vannak, akik a teljes összeget finanszírozzák. Mennyibe kerülnek a költségtérítéses képzések az államnak, mennyit kellene fizetni egy félévért? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

A jövőben is lesznek olyanok, akiknek a tanulmányait az állam fedezi, s emellett lesznek hallgatók, akiknek maguknak kell vállalniuk a képzés teljes költségét. Az állam itt annyi szerepet vállal, hogy az így megszerezhető diploma kiadásához ugyanazon az akkreditációs eljáráson kell átesnie a felsőoktatási intézménynek, mint az önköltséges esetében. A legdrágább egyetemi szakokról itt olvashatsz.

eduline

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.