"Sürgősen el kellene fogadni Hoffmann Rózsa lemondását" - állítja az LMP

Az LMP szerint a miniszterelnöknek sürgősen el kellene fogadnia az oktatási államtitkár lemondását.

  • Eduline

"Hoffmann Rózsa részéről logikus lépés volt, hogy felajánlotta lemondását. Amit tett, azzal ártott. Amit elmulasztott, azzal is - olvasható Osztolykán Ágnes (LMP) közleményében. 

A politikus szerint jól jellemzi "az új pártállamot", hogy az oktatási államtitkár lépésének oka nem az általa fémjelzett oktatáspolitika kudarca, hanem a Fidesz etikai bizottságának döntése.

Az LMP a közleményben felsorolta kívánalmait Hoffmann Rózsa utódjával kapcsolatban. Ezek között szerepel, hogy "nem azt nevezi majd törvényelőkésztésnek és konzultációnak, amikor meg nem nevezett szakértőivel titokban beszélget" és nem a gazdagoknak nyújtott adókedvezményekért, hanem a pedagógusok béremeléséért fog harcolni.

Hoffmann Rózsa hétfőn a parlamentben. Az LMP szerint "amit tett, azzal ártott"
MTI / Szigetváry Zsolt

Az ellenzéki párt ugyancsak elvárja az új oktatási államtitkártól a többi közt azt, hogy képes legyen a Pénzügyminisztériummal megértetni: a kormánynak nemcsak morális kötelessége, de foglalkoztatáspolitikai szempontból érdeke is, hogy az oktatásügynek ne kevesebb, hanem több jusson, valamint azt, hogy ne csak beszéljen az óvoda fontosságáról, hanem minden 3 éves gyerek számára elérhetővé is tegye azt, az alapítványi iskolákat pedig ne lehetetlenítse el. Hoffmann Rózsa lemondásának okairól és a reakciókról bővebben itt olvashatsz.  

Az oktatási államtitkárság hétfőn erősítette meg, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője később azt közölte: Hoffmann Rózsa marad az oktatási államtitkár.

MTI 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.