Rekordkísérlet: három napig hallgatók tanítanak Sárospatakon

Guinness-rekordkísérlettel szeretnék felhívni a figyelmet a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának diákjai a magyar tanítóképzés problémáira a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon; a különleges akció pénteken kezdődött.

  • Eduline

A csaknem húsz hallgató a tervek szerint három napig tanít folyamatosan. Kovács Zsolt, az intézmény hallgatói önkormányzatának elnöke azt mondta: a felsőoktatásban a tanítóképzés mostohán kezelt területté vált.

Melyek az ország legjobb tanár- és tanítóképző főiskolái? A rangsort itt találod.

Alulfinanszírozottak az intézmények, azt pedig nem értik, miért nem éri meg egy országnak épp a tudás alapját lerakó tanítók képzését támogatni - tette hozzá.

A figyelemfelhívó akció egyben Guinness-rekordkísérlet is. A szervezők információi szerint hasonló jellegű rekordkísérlet nem volt még, így bármeddig is tartanak ki a hallgatók, az könnyen rekord lehet. Az, hogy valóban így van-e, csak később derül ki, a kísérletet mindenesetre regisztrálták a Guinness honlapján.

A hallgatók óráin a Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolájának alsó tagozatos diákjai vesznek részt, de a tanítójelöltek egymásnak is tartanak bemutató órákat, amely része a tanítóképzés folyamatának.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.