Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A 2009-es évhez hasonlóan a 2010 decemberében is második helyen zárt a Debreceni Egyetem (DE) csapata a Dél-Afrikában megrendezett emberi jogi jogesetmegoldó verseny világdöntőjén.

Az afrikai ország fővárosában, a Pretoriai Egyetemen az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága szakmai támogatásával második alkalommal szervezték meg december 8. és 10. között a World Human Rights Moot Court Competition jogesetmegoldó versenyt. Ezen a résztvevő több mint negyven egyetemi csapatnak egy előzetesen megadott, nemzetközi jogi és emberi jogi problémát felvető esettel kapcsolatos álláspontot kellett kifejteniük egy fiktív nemzetközi emberi jogi bíróság felperes kérelmezőjeként és alperesként.
Az angol nyelvű versenyen a Balogh Áron Péter, Pető Alexandra és Zsugyó Virág nappali tagozatos hallgatókból álló debreceni csapat a későbbi győztes litván Vilniusi Egyetem csapatával szemben a nehezebb pozíciót jelentő alperesként, míg a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem csapata ellen felperesként képviselhette álláspontját félórás időkeretekben.
A képzeletbeli ügy lényege az volt, hogy egy fiktív állam vallási vezetője egy, a homoszexualitást támadó televíziós interjút adott, amelyet követően több, a melegek ellen irányuló támadás történt. Egy jogvédő szervezet tüntetést szervezett a támadások ellen, amelyet követően vezetőjüket letartóztatták és előzetes letartóztatásba helyezték. Ezek során nem csupán a bíróság folyamatosan érkező kérdéseire, de az ellenfél érvelésére is reagálnunk kellett - idézi az egyetem közleménye Szemesi Sándor felkészítő tanárt, a DE Európa-jogi és Nemzetközi Jogi Tanszékének egyetemi adjunktusát.
A DE Állam- és Jogtudományi Karának csapata "ezüstérmével" megismételte a tizenöt résztvevős dél-afrikai döntőben a csapat 2009-es szereplését.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).