Megint baj van a pécsi tudásközpontban: csőtörés miatt zárva

Csőtörés miatt ideiglenesen bezárt a szeptemberben átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont kedden.

  • Eduline

Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy - egy fűtéscső csatlakozójának meghibásodása miatt - az épület második emeletén mintegy húsz négyzetméteren elázott az álmennyezet, a szőnyeg és több bútor. Az ingatlant kiürítették, jelenleg takarítanak, és tart a helyreállítás.

 

Fischerné Dárdai Ágnes, az egyetemi könyvtár főigazgatója az MTI-nek azt mondta: a könyvekben, dokumentumokban nem keletkezett kár, az ingatlan azonban december 27-ig biztosan zárva lesz, de lehet, hogy január 3-ig nem nyit ki. Az eset azért is kellemetlen - tette hozzá -, mert vizsgaidőszak van, a könyvtárat ilyenkor sok felsőoktatási hallgató látogatja, nekik a felkészüléshez most más kari és szakkönyvtárakat kell igénybe venniük.
PécsMa

A tudásközpontnak nem ez az első műszaki problémája. Vasárnapra virradóra leesett két üveg burkolóelem az épület külső homlokzatáról. Az összesen hat négyzetméternyi üvegtábla gyakorlatilag szétrobbant, darabjai pedig a földre hullottak. Ezt jelezték a kivitelezőnek és kérték, tartson helyszíni szemlét a tudásközpontnál, vizsgálja meg a burkolóelemeket a hasonló esetek megelőzéséért. A vizsgálat mostantól a fűtési rendszerre is kiterjed.

 

A pécsi önkormányzat kedden felajánlotta segítségét, szakapparátusát a tudásközpontot építtető baranyai önkormányzatnak. A polgármesteri kabinetiroda az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: javasolják a megyei önkormányzatnak, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a kivitelezővel, a cégnek garanciális javításokat kell elvégeznie az épületen.

 

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében mintegy 5,5 milliárd forintból épült 13 ezer négyzetméteres tudásközpont Pécs, valamint a régió információs és dokumentumigényét szolgálja, emellett alkalmas közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is.

 

Az alig két és fél hónappal ezelőtt átadott intézmény a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárat, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárát, valamint az egyetem jogi és közgazdasági szakkönyvtárát integrálta. Ezzel jelenleg az ország negyedik legnagyobb könyvtára, és Közép-Európa legmodernebb könyvtárbuszát is üzemelteti.

MTI 

 

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.