Kreditvizsgálat a mesterképzés kapujában

A mesterképzés a bolognai rendszerben működő hazai felsőoktatás második képzési szintje, ilyen módon az első szintet, az alapképzést már elvégző jelentkezők, vagy korábban főiskolai vagy egyetemi diplomát szerzők felvételizhetnek.

  • Eduline

Nem elegendő azonban a felsőfokú oklevél megléte, a különböző mesterképzések különböző alapképzési szakon szerzett végzettséget fogadnak csak el. Erről a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban, vagy a felvi.hu oldalon szerezhetnek bővebb információt a jelentkezők - tájékoztatta az Educatio Kht. az Edupress-t.

A mesterképzésben meghirdetett szakoknál minden esetben egy egységesen meghatározott képzési és kimeneti követelménylista határozza meg, hogy a belépésnél milyen korábban szerzett végzettségek fogadhatók el. Az előzményként elfogadott szakok lehetnek teljes kreditérték beszámításával elfogadott szakok. Általában minden mesterképzés esetén egy-két szakot fogadnak el teljes kreditérték beszámításával, mint például szociológia mesterképzés esetén a szociológia és társadalmi tanulmányok alapképzési szakot, vagy a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterképzés esetében a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakot. A teljes kreditérték beszámításával elfogadott szakokon végzők külön vizsgálat nélkül, a szükséges dokumentumok beküldésével jelentkezhetnek és vehetnek részt az intézmény által meghatározott felvételi vizsgán.

Azon jelentkező, aki nem a teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető szakon szerezett diplomát, az elsősorban számításba vehető alapképzési szakokon szerzett oklevéllel még jelentkezhet az adott mesterképzésre. Ebben az esetben azonban a felvételizőnek előzetes kreditelismertetési eljárást kell kérvényeznie, amely során a választott felsőoktatási intézmény külön megvizsgálja, hogy a korábban megszerzett kreditjei alapján az adott mesterképzési szakon a felvételiző mennyi kreditje ismertethető el. A kreditelismertetést már a felvételi eljárás előtt célszerű kezdeményezni a felsőoktatási intézménynél.

Az egyéb, meghatározott kreditek teljesítésével figyelembe vehető szakok esetében szintén kreditelismertetési eljárást kell kezdeményeznie a jelentkezőnek.

Bizonyos esetekben előfordul, hogy az elismert kreditek alapján a jelentkezőt felveszik ugyan a választott mesterképzésre, de a tanulmányok során többletkreditek elvégzésére kötelezi az intézmény. Ilyenkor a hallgatónak többnyire az első két szemeszterben, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell teljesítenie az előírt krediteket. A felvételi eljárásban már kizárólag az elismerésről szóló határozatot kell benyújtani közvetlenül ahhoz a felsőoktatási intézményhez, ahová jelentkezést nyújtott be felvételiző és ahol ezt kifejezetten kérik.

Abban az esetben, ha a jelentkező a kreditelismertetési eljárásban elutasító visszajelzést kap az intézménytől, tehát nincs megfelelő számú, azonos tartalmú kreditje a meghirdetett mesterszakon elfogadott szakokhoz képest, nem vehető fel mesterképzésre, akkor sem, ha a felvételi vizsgán elért pontszámai alapján bekerülne az adott szakra.

forrás:

edupress.hu

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.