2021-re az agyunkat közvetlenül összeköthetjük a számítógéppel

2021-ben szeretnék piacra dobni azt első olyan gépet, ami közvetlen összeköttetésbe hozza agyunkat és a számító gépet.

  • Eduline

Elon Musk új céget hozott létre, mely azon dolgozik, hogy az emberi agyat össze tudja kötni egy számítógéppel -írja a

HVG

.

Véleménye szerint az emberi beszéd, mint eszköz nagyon lassú. Ezzel a gépiesítési tervvel az élőszónál és a gépelésnél is gyorsabb és közvetlenebb kommunikációs formát lehetséges megalkotni - mondja.

Robotokat küldtek a klikes iskolákba

Az amerikai National Instruments (NI) debreceni leányvállalata 15 millió forint értékben robotokat ajándékozott a megyeszékhely 37 általános iskolájának a cég másfél évtizedes fennállása alkalmából. Az iskolánként három-három robotika készletet Ábrahám László, az NI Hungary igazgatója szombaton, a helyi Agora tudományos élményközpontban rendezett RobotozNI jó! NI-napon adta át az iskolák képviselőinek.

Elon Musk úgy látja, ideje lenne elnyomni a gépiesedéstől való félelmünket és belátni, hogy szükségünk van a technika adta kisegítő lehetőségekre. Véleménye szerint a technikai fejlődés sokkal gyorsabb ütemet vesz a következő években, amire fel kell készülnünk, különben nem leszünk képesek a robotokkal felvenni a versenyt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.