Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az amerikai National Instruments (NI) debreceni leányvállalata 15 millió forint értékben robotokat ajándékozott a megyeszékhely 37 általános iskolájának a cég másfél évtizedes fennállása alkalmából.

Az iskolánként három-három robotika készletet Ábrahám László, az NI Hungary igazgatója szombaton, a helyi Agora tudományos élményközpontban rendezett RobotozNI jó! NI-napon adta át az iskolák képviselőinek.
A 2009 óta működő NI mentorprogram keretében a 2015-16-os tanévben már több mint száz hazai iskolában mintegy 3500 diáknak tartottak robotprogramozási szakkört, szerveztek számukra tudományos versenyeket - mondta az igazgató. Ábrahám László rámutatott: mentorprogramjuk az óvodától az egyetemig, de még azon túl is segíti a gyerekeket és fiatalokat annak érdekében, hogy mielőbb felkeltsék az érdeklődésüket a műszaki ismeretek iránt.
"Kell a jól felkészült mérnök- és műszaki utánpótlás más cégek mellett az NI-nak is" - jegyezte meg, hozzátéve, mostani akciójukkal valamennyi debreceni, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásában működő, illetve egyházi és alapítványi általános iskolában beindulhat a robotika szakkör.
Egy-egy robotika készlet dobozában 541 alkatész van, köztük olyan - fényre, színre, ultrahangra érzékeny - mikroprocesszoros okos egység, amelyekből számos, különböző programok alapján működő robot felépíthető - magyarázta Ábrahám László. Pappné Gyulai Katalin, a debreceni tankerületi központ igazgatója elmondta: eddig mintegy háromszáz debreceni diák vett részt az NI mentorprogramjában a Klik által működtetett iskolákban, a mostani adománnyal több mint ötezren kapcsolódhatnak be a programba.
A tankerület ennek érdekében minden iskolából egy-egy tanárnak biztosítja, hogy robotikai felkészítő képzésen vegyen részt - jelentette be az igazgató.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.