Új ösztöndíjra pályázhatnak a fiatal filmesek

Április 2-ig pályázhatnak fiatal filmesek az idén először kiírt Wim Wenders Ösztöndíjra.

  • MTI
Fazekas István

A 68 éves német rendező által két éve létrehozott Wim Wenders Alapítvánnyal együttműködésben Észak-Rajna–Vesztfália film- és médiaalapítványa írta ki az ösztöndíjat, amely évi 100 ezer euró (31 millió forint) összköltségvetésből gazdálkodik, célja pedig az ifjú filmalkotók ösztönzése egy új képi és filmnyelv megalkotására.

Az ösztöndíj odaítéléséről egy Wim Wenders által vezetett zsűri dönt majd. A tartományi filmalapítvány hétfői közleménye szerint a rendező ötletgazdag, és mindenekelőtt bátor pályázatokra számít. A filmes alapítvány arra is utal, hogy a kérelmek benyújtása előtt kötelező részt venni egy telefonos vagy személyes tanácsadó beszélgetésen.

Az Arany Oroszlán- és Arany Pálma-díjas, kétszer Oscar-díjra jelölt Wim Wenders feleségével, Donata Wendersszel 2012-ben hozta létre a Wim Wenders Alapítványt Düsseldorfban. Az alapítvány célja a német rendező életművének gondozása mellett az, hogy platformot biztosítson a film-, művészet- és médiakutatás számára, valamint most kiírt ösztöndíjával támogassa a fiatal film- és videoművészek innovációit.

Hozzászólások

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu