Így tanulhattok a világ legjobb egyetemein teljesen ingyen - itt a lista

Egyre népszerűbbek az online egyetemi képzések - itt vannak azok az oldalak, amelyeken a legtöbb ingyenes kurzust találjátok.

  • Eduline

Az online tömegkurzusok felépítése éppen olyan, mint bármelyik egyetemi kurzusé, viszont a világ bármely pontjáról bárki beiratkozhat a képzésekre, méghozzá teljesen ingyen. Az IFL Science összegyűjtötte a legnépszerűbb MOOC-oldalakat.

A Courseráról már mi is írtunk, ez a legismertebb online felület – a legnépszerűbb kurzusukra 240 ezer diák iratkozott fel. Nyolcvanöt egyetem által indított több mint 400 kurzusból válogathattok. A Courseráról bővebben itt olvashattok.

A massachusettsi Cambridge-ben működő EdX társalapítói között ott a Harvard és az MIT is. Itt jogi, történelmi, természettudományi, mérnöki, üzleti, társadalomtudományi, informatikai, közegészségügyi és mesterséges intelligenciával kapcsolatos kurzusokat hallgathattok, nem csak az említett két egyetem oktatóitól.

Wikipédia

Emellett az MIT-nek saját online felülete is van, ahol szinte az összes kurzusuk megtalálható, a használata szintén ingyenes. A Stanford sem maradt ki, az online kurzusaikat itt találjátok. Európában a német Iversity kínál német és angol nyelvű kurzusokat, de az Open Education Europe oldalán is több tucat kurzus közül válogathattok. Természetesen tematikus oldalak is vannak, ilyen például a kifejezetten programozással foglalkozó CodeAcademy. További online egyetemeket találtok itt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu