Egyre több koreai apaképző iskola nyílik: nem mindenki tudja elvégezni

Felnőtt férfiakat tanítanak a koreai apaképzőkben, melyek igyekeznek leszámolni a rideg, érzelemmentes és csak a munkájára koncentráló koreai apatípussal.

  • Eduline
Wikipedia
Apaképző iskola először 1995-ben jött létre Dél-Koreában egy helyi egyház kezdeményezésére. Az intézmény célja az volt, hogy jó apát neveljenek azokból a férfiakból, akik beiratkoznak hozzájuk.

A sztereotípiák szerint a koreai apaszerep leginkább a pénzkeresésre korlátozódik, a gyereknevelés, és így a gyerekkel való szoros kapcsolat kialakítása főleg a nők feladata – írja a Quartz. Az iskolák – és persze azok, akik beiratkoznak – ennek szeretnének véget vetni.

Hasonló iskola már létezik az Egyesült Államokban is, és további 35 országban, de mindenhol főként a helyi koreai diaszpóra férfi tagjain segítenek.

Hogy hogyan zajlik az oktatás? Az apák megtanulják kimondani, hogy „szeretlek”, személyes leveleket írnak a családtagjaiknak, és arra is felhívják a figyelmüket, mennyire fontos a fizikai érintés, ezért gyakorta öleljék meg a gyerekeiket.

Persze, mint minden iskola esetében, itt is vannak bukások, és egyeseknek nem sikerül elvégezni a képzést, akik viszont sikeresen veszik az akadályokat, papírt is kapnak arról, hogy tudják, hogyan kell jó apává válni.

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.

@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu

Pálinkás Szilveszter: „Betoboroztuk a laktanya kapujáig a fiatalokat, de nem tudtuk megtartani őket”

Miközben a toborzóplakátokon modern felszerelés, korszerű körülmények és vonzó katonai életpálya látszik, Pálinkás Szilveszter szerint a valóság egészen más a Magyar Honvédségnél: csatornaszag a folyosókon, penészes zuhanyzók és szálláshelyek, kiszámíthatatlan munkaidő, alacsony fizetés és szakadozó egyenruhák várják a fiatalokat.