Betonacéllal dobta fejbe osztálytársát egy 17 éves diák

Életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba egy 17 éves diákot, akit társa véletlenül megsebesített egy betonacél...

  • MTI

Életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba egy 17 éves diákot, akit társa véletlenül megsebesített egy betonacél rúddal Kiskunhalason - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán. 

Nyíkos Tamás főhadnagy elmondta, hogy a Vári Szabó István Szakiskola tanműhelyében két 17 éves diák kedden, tanítási időben a tantermet takarította, eközben szórakozásból egy méter hosszú, hat milliméter átmérőjű betonacélokat dobáltak egy cementes zsákba.

Egyikük véletlenül fejen találta társát, akinek a betonacél a koponyaüregébe hatolt - tette hozzá. A szóvivő tájékoztatása szerint a megyei rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.