Brutális gyilkosság: őrizetbe vették a lefejezett tanár négy diákját is

Négy diákot is őrizetbe vettek a francia tanár brutális gyilkosságával kapcsolatban. Ők mutatták meg a támadónak a tanárt.

  • Eduline/MTI

Tizenötre emelkedett a hatalmas felháborodást kiváltó francia tanárgyilkosság ügyében őrizetbe vettek száma: hétfőn előállították a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine település középiskolájának azon négy diákját is, akik pénzért cserébe megmutatták a támadónak a történelemtanárt, akit azért fejezett le, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak.

A tájékoztatás szerint az orosz állampolgárságú, Abdoullakh Anzorov háromszáz eurót osztott szét a diákok között. Az iszlamista a BFM hírtelevízió értesülése szerint azt mondta nekik, hogy videót akar készíteni Samuel Patyval, azt remélve, hogy az bocsánatot kér az "istenkáromlásért".

A támadó az iskola parkolójában várta meg, hogy a diákok felé irányítsák a tanárt. A tanulókat azért vették őrizetbe, hogy kiderítsék, mit tudtak a készülő merényletről.

A pénteki kegyetlen merényletet követően korábban már tíz embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, az elkövető szüleit, nagyapját, öccsét, két barátját, akik a támadás helyszínére gépkocsival szállították, a tanár egyik tanítványának az apját, aki néhány nappal ezelőtt feljelentést tett a tanár ellen, egy hatóságok által iszlamistaként nyilvántartott embert, aki a közösségi oldalakon felhívást tett közzé a tanár ellen istenkáromlás miatt, és annak feleségét.

Emmanuel Macron hétfőn fogadta a megölt tanár hozzátartozóit a hivatalában, akikkel megállapodott abban, hogy szerdai este a "tudás templomaként, a francia egyetemi oktatás jelképes helyeként, a francia szellem bölcsőjeként" számon tartott párizsi Sorbonne egyetemen rendezik meg Samuel Paty emlékére a nemzeti gyászszertartást.

Péntek délután lefejeztek egy tanárt Párizsban

A tanárt a véleménynyilvánítás szabadságának áldozataként említik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.