Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A tanárt a véleménynyilvánítás szabadságának áldozataként említik.
Péntek délután lefejeztek egy férfit Párizs északi részén, egy külvárosi iskola közelében, az elkövetőt a rendőrség később agyonlőtte – olvasható a The New York Times oldalán. A tragédia nemzeti traumaként érte Franciaországot, feléleszttette a közelmúltbeli terrortámadások emlékeit.
Egy rendőr és a szülők, akik tudtak a támadásról, megerősítették a francia médiában megjelent híreket, miszerint az áldozat egy iskola történelemtanára volt, aki Mohamed próféta karikatúráit mutatta be amikor a szólásszabadságról tanított diákjainak, és ez haragot gerjesztett néhány muszlim családban.
Az áldozatot azonnal a szólásszabadság mártírjaként ábrázolták. Franciaország terrorellenes ügyészei vizsgálják a támadást. A francia parlament képviselői állva tisztelegtek az áldozat emléke előtt. Emmanuel Macron elnök pedig péntek este a támadás helyszínére sietett.
"Ez egy kísérlet volt a köztársaság lebontására" - mondta Macron és hozzátette, hogy a tanár iszlamista támadás áldozata lett.
A rendőrség hivatalosan még nem nyilatkozott, így sok részlet homályos. A támadás előtt egy szülő egy Youtube videóban arról beszélt dühösen, hogy egy tanár arra kérte a 13 éves muszlim tanulókat, hogy távozzanak az osztályból, mert olyan képeket fog mutatni, melyek megrázhatják őket. A szülő a videón azt kérdezi: „Miért ez a gyűlölet? Miért viselkedik így egy történelemtanár a 13 évesek előtt? ”
A támadóról nem ismert, hogy kapcsolatban állna az iskolával. A francia média arról számolt be, hogy 18 éves és orosz származású. Tanúk látták a gyilkosságot, akik hívták a rendőrséget. A rendőrség az iskola közelében szembeszállt a támadóval, aki egy nagy késsel hadonászva megfenyegette a tiszteket, és miután nem volt hajlandó megadni magát, tízszer rálőttek – írja New York Times.
Letöltendőt kapott a tanévzáró alatt diákokat kifosztó férfi
Letöltendőt kapott és a közügyektől is eltiltották azt a férfit, aki tavaly júniusban több mint kétmillió forint értékben lopott diákoktól és szülőktől egy gimnázium tanévzárója alatt.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).