Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mintegy 35 milliárd forintnyi béremelést kapnak a szakképzésben oktatók - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ahogyan azt korábban is lehetett tudni, a szakképzésben dolgozó 32 ezer tanár bérét átlagosan 30 százalékkal fogják megemelni, ehhez pedig - mint kiderült - a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít. Az MTI-t külön tájékoztatta a minisztérium, a béremelés júliustól esedékes, az erről szóló ajánlatot május végéig minden oktató meg fogja kapni.
Mivel az iskolák vezetői dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár, a döntéseket a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összeállított oktatói értékelési rendszer támogatja. A szempontrendszer és módszertani javaslat nyilvános, az ikk.hu honlapról elérhető - írják. Azt most is kiemelték, hogy törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet.
A következő tanévtől új - osztrák mintára létrehozott - szakképzési rendszerben tanulnak majd a diákok. Az újdonság egyik része az ösztöndíjak megjelenése. Technikumban, nappali rendszerű oktatásban az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult minden tanuló. A duális képzésben résztvevők kezdetben a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Kiderült, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsgát követően, annak eredményétől függően, 150-300 ezer forint közötti pályakezdő támogatásra is számíthatnak.
Közben zajlanak a vizsgák
Még a rádióinterjúban kitértek arra is, a szakképzésben az érettségivel párhuzamosan elindult a vizsgáztatás, az első tapasztalataik jók, az iskoláknak sikerült megoldaniuk a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, valószínűleg mindenki le tud vizsgázni. Reményeik szerint a nyári szakmai gyakorlatokat is meg lehet majd tartani, ahogy a járványügyi intézkedések enyhülnek - teszik hozzá.
A fizetésemelés nem csak a szakképzésben dolgozó tanárokat érinti, bár nem 30, hanem 10 százalékkal, de szintén júliustól emelkedni fog minden tanár fizetése - erről legutóbb az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatta a Magyar Nemzetet:
Készülhetnek a portfóliók: infók a pedagógusminősítésről és a fizetésemelésről
Lezárult a jövő évi pedagógusminősítési vizsgálatok jelentkezése, 2022-ig minden tanárnak el kell készítenie saját portfólióját.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.