OKJ-s képzésen tanultok? Ezekben az esetekben kaphattok diákigazolványt

Szakmát szereznétek, vagy már el is kezdtetek egy OKJ-s képzést? Mutatjuk, kik kaphatnak diákigazolványt és milyen kedvezményeket vehetnek igénybe vele.

  • Eduline

OKJ-s szakmát iskolai rendszerű vagy iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában szerezhettek. Előbbiek februárban, utóbbiak egész évben indulnak: itt olvashatjátok a részleteket.

Iskolai rendszerű képzésben az első két szakképesítés megszerzése ingyenes. Diákigazolványt akkor kaphattok, ha ilyen formában tanultok, ugyanakkor nemcsak a nappali, hanem az esti és levelező tagozatos diákoknak is jár.

A kedvezmények terén a nappalis és az estis diák között nincs különbség: a MÁV, a Volán és a BKK járataira féláron vehettek menetjegyet, a lakó- vagy tartózkodási hely, illetve az iskola között pedig 90 százalékos kedvezményű bérlettel utazhattok. Budapesten utazhattok a közoktatásban tanulóknak szóló havi, negyedéves, szemeszterre szóló és éves bérletekkel is.

Levelező tagozatosként tanulóbérletet nem vehettek - se budapestit, se környékit -, de félárú jeggyel utazhattok a lakóhelyetek és az iskola között.

Akkor is szerezhettek OKJ-s képzést teljesen ingyen, ha már van diplomátok? Itt a válasz

Akkor is ingyen szerezhettek szakképesítést, ha már elvégeztek egy egyetemi vagy főiskolai szakot? Számít-e, hány államilag finanszírozott félévet használtatok el az alap- és a mesterdiploma megszerzéséhez? Olvasói kérdésre válaszoltunk.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.