Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Melyek azok a képzések, amelyeket szeptembertől már nem választhatnak az OKJ-s tanfolyamokra jelentkezők? Mutatunk néhány közismert alapszakmát, amelyek a jelenlegi formájukban nem fognak tovább működni.
A több mint 700 OKJ-s képzésből 2020-tól mindössze 174 alapszakma közül választhat az, aki a felnőttoktatásban szeretne tanulni. Az eltűnő szakmák egy része ugyan megtalálható más tanulmányi területeken, akár összeolvadva egy másik - eddig önállóan működő - szakmával, de a képzési listából ezek többsége nem működik majd tovább. Mutatunk tíz közismert szakmát, amelyek vagy a "nem vész el, csak átalakul" kategóriába tartoznak, vagy pedig teljesen eltűnnek a választható képzések közül.
1. Ügyintéző képzések
Önálló szakmaként megszűnik a társadalombiztosítási ügyintéző, a bérügyintéző képzés is. Arról, hogy a könyvelés és adózás tanulmányi területen képzései pontosan hogyan változnak, itt olvashattok.
2. Mérlegképes könyvelő
A pénzügyi szervezeti és vállalkozási mérlegképes könyvelő szakma sem lesz többé ebben a formájában - ezekről a képzésekről az előzőhöz hasonlóan itt olvashattok.
3. Fotográfus
Nem lesz többé fotográfus képzés sem. A többi szolgáltatási szakképzés helyzetéről itt olvashattok
4. Jelnyelvi tolmács
Az anyanyelvi képzés kikerülésével a jelnyelvi szaktolmács és a jelnyelvi tolmács elnevezésű képzések is teljesen eltűnnek a szakképzési listából - bővebben infókat itt találtok erről.
5. Lakberendező
A lakberendező képzés sem lesz már elérhető 2020 szeptemberétől. A képző- és iparművészeti képzésekről - az előzőhöz hasonlóan - itt olvashattok.
6. Webfejlesztő
Az audiovizuális módszerek és média-szakismeretek szakképzései közül megszűnik többek között a webfejlesztő tanfolyam, a többi szakma helyzetéről szintén ez alatt a link alatt olvashattok.
7. Biztosítási tanácsadó
A pénzügy, bank és biztosítás tanulmányi terület eleve nem szerepel már az új jegyzékben, ezzel együtt eltűnik a biztosítási tanácsadó tanfolyam is. Bővebben itt olvashattok minderről.
8. Ingatlanközvetítő
Önálló szakmaként nem lehet majd tanulni az ingatlanközvetítést sem, részletek itt találtok erről.
9. Adótanácsadó képzések
A különböző adófajtákra specializálódott szakértői képzések, az államháztartási, pénzügyi szervezeti és vállalkozási mérlegképes könyvelő szakma, az államháztartási ügyintéző és a vállalkozási és bérügyintéző képesítés is eltűnik - ezekről bővebben itt olvashattok.
10. Nevelőszülő
A nevelőszülő képzések, a családsegítő asszisztens, és a gyermekotthoni asszisztens néven működő szakmák sem lesznek többé - ezekről itt szerezhettek bővebb infókat.
A legtöbb képzés egyébként az energetikai és elektromossági tanulmányi területen szűnik meg, 32 képzésből mindössze 4 marad. Egy képzési területen pedig van példa a tanfolyamok számának növekedésére is. Az élelmiszergyártás tanulmányi terület 11 új képzéssel bővül: többek között az élelmiszeripari gépkezelő, konzervgyártó és sörgyártó képzéssel.
A szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet következtében átalakul a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák listája. A legtöbb képesítést csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt. De az első két szakképesítés megszerzése iskolai rendszerű képzési formában továbbra is ingyenes marad. A felnőttképzők 2020. december 31-ig indíthatnak a régi OKJ szerinti tanfolyamokat.
Már letölthető a 2020-as szakmalista: ezeket az információkat találjátok meg benne
Már elérhető a 2020-as Országos Képzési Jegyzék excel formátumban a 2020. szeptemberétől tanulható szakmák listájával. Segítünk a számok és betűkódok értelmezésében.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.