Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már elérhető a 2020-as Országos Képzési Jegyzék excel formátumban a 2020. szeptemberétől tanulható szakmák listájával. Segítünk a számok és betűkódok értelmezésében.
Ahogy beszámoltunk róla, 2020. szeptember 1-jétől radikálisan lecsökken a szakképzésben megszerezhető szakmák száma az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet alapján, amely szeptember 30-án jelent meg. A legtöbb képesítést csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt - iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában nem. Cikksorozatban dolgoztuk fel a szakmalista változását a különböző képzési területeken: ezeket itt nézhetitek meg.
A 2020-as Országos Képzési Jegyzék a jövő szeptembertől tanulható szakmák listájával már letölthető a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapjáról excel formátumban.
A szakmák listáját az első két fülön találjátok. Az 1. táblázatban a középfokú iskolákban (szeptembertől a hároméves szakképző iskolában, illetve az ötéves technikumban), illetve az iskolai rendszerű nappali vagy esti felnőttoktatásban megszerezhető képesítéseket nézhetitek meg. A 'Szint' oszlop azt jelöli, milyen végzettségre van szükség a képzés elkezdéséhez: a 34-es szám az alapfokú végzettségre épülő középfokú szakképesítéseket, az 54-es pedig az érettségire épülő emeltszintű, vagyis technikusi szakképesítéseket jelöli.
A tanulmányi területek, a szakmacsoportok és és az ágazati besorolás számkódjait a 'jelmagyarázat' fülön találjátok. Azt, hogy mennyi idő alatt szerezhetitek meg a képesítést, az 'Iskolai rendszerű képzési idő' oszlopban találjátok - az alsó szám jelöli a felnőttoktatási képzési időt. 'A képzés munkarendje' oszlopban az 'N' a nappali, az 'E' pedig az esti tagozat kódja.
A 2. táblázatban azokat a részszakképesítéseket találjátok, amelyeket tanfolyami, vagyis iskolarendszeren kívüli formában lehet megszerezni. A 21-es szint az iskolai végzettséget nem igénylő alapfokú részszakképesítéseket, a 31-es pedig az alapfokú iskolai végzettségre vagy meghatározott bemeneti kompetenciára épülő alsó középfokú részszakképesítéseket jelöli. A képzési időt itt órában megadva találjátok meg az 'Iskolarendszeren kívüli képzési idő' oszlopban. A 'TK' betűkód a tanfolyami képzést jelöli.
Az iskolai rendszerű oktatásban az első két szakképesítés megszerzése végzettségtől függetlenül továbbra is ingyenes, a tanfolyami képzésekért viszont fizetni kell. A felnőttképzők 2020. december 31-ig indíthatnak a régi - 2019-es - OKJ szerinti képzéseket, tehát eddig kezdhetitek el tanfolyami formában tanulni a 2021-től kizárólag iskolai rendszerű képzésben megszerezhető szakmákat.
Arról, hogy hol kereshettek rá a konkrét képzésekre, és mi alapján érdemes választani, itt olvashattok:
OKJ-s képzéseket kerestek? Itt egy kis segítség a szakképzési listákhoz
Szeretnétek OKJ-s képzésen tanulni, de nem tudjátok, hogyan és hol találjátok a szakmák listáját? Most összeszedtünk pár hasznos oldalt a keresgéléshez. Ha jövőre lépnétek be a szakképzésbe, akkor pedig mutatjuk a változásokat és a 2020-as listát.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.