Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mégis megtartják az Országos Képzési Jegyzéket, vagyis az OKJ-t, viszont jelentősen átalakítják – írja a Népszava.
A lap birtokába került az OKJ-rendelet módosításáról szóló, a kormány által még nem tárgyalt előterjesztés. Bár a korábbi tervek szerint felszámolták volna az egész OKJ-s rendszert, ez a dokumentum továbbra is az OKJ elnevezést használja, és az azt szabályozó kormányrendelet módosításairól, nem pedig a teljes rendszer kivezetéséről szól.
A Népszavának az előterjesztés tartalmát ismerő szakemberek azt mondták, erre azért kerül sor, mertegy jogi szempontból is teljesen új rendszer felállításához a szakképzési törvényt is módosítani kellene, erre viszont – a jövő évi beiskolázási időszak közelsége miatt – már nem nagyon van idő. Az a terv maradt, hogy két külön csoportba sorolják a különböző képzéseket.
Az egyikbe az „alap” – például az asztalos, bádogos, villanyszerelő – szakképesítések kerülnek. A másikba pedig a specializációk, amelyek valamelyik alapszakmára épülnek, így lehet majd például az asztalosból műbútorasztalos. Az alapszakmákat csak az iskolarendszerben – ötéves technikumban vagy hároméves szakképző iskolákban – lehet majd tanulni, a specializációkat pedig csak a felnőttképzés keretében.
A módosítással jelentősen kibővítik azoknak a szakmáknak a körét, amiket csak iskolában lehet majd elsajátítani – eddig mindössze 27 ilyen szakma volt, jövőre sokkal több lesz, amelyet felnőttképzéssel foglalkozó cégek tanfolyamain nem lehet majd kitanulni.
Itt vannak a részletek a szakképzés átalakításáról: lesznek orientációs osztályok és műhelyiskolák is
A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak - jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén, a Szakképzés 4.0 stratégiát ismertetve.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.