"A siker annyira mélyen érintette, hogy elsírta magát"

Póker az egész világ és játékos benne minden férfi és nő. Vajon le lehet-e írni az élet minden mozzanatát pókeres hasonlattal? Nyilván nem könnyű, viszont Kardos Marcell, a magyarországi pókertréning egyik feltalálója szerint az üzleti élet döntési helyzetéhez lehet pókeres hasonlatot találni.

  • Eduline
Vitézy Péter közgazdász, a RTL Klub pókeres műsorainak szakkommentátora, Kardos Marcell közgazdász, a Microsoft hosztingpartner-menedzsere és Huszty Gábor közgazdász együtt kezdtek el pókerezni. Elmondásuk szerint a számítógép előtt ültek, álltak, ordibáltak, sírtak, nevettek, ölelkeztek, nyertek és vesztettek, és együtt elemezték az összes döntési helyzetet. Átbeszélték, mit hogyan kellett volna csinálni, mire kell legközelebb odafigyelni, mit lehet legközelebb ugyanúgy tenni. Végül azon kapták magukat, hogy mindennapi életük eseményeiről, munkájuk során adódott döntéshelyzeteikről is „pókernyelven” meséltek egymásnak. 

Egy tárgyaláson például Kardos másfél órán át tárgyalt termékéről egyik potenciális vevőjével. Tudta, hogy üzletfele azért szán a beszélgetésre ilyen sok időt, mert meg szeretné venni a szolgáltatást, de az árból alkudni szeretne. A vevő azonban rossz eszközhöz nyúlt. Elkezdte szidni, becsmérelni a terméket, és a konkurens ajánlatát dicsérte. Kardos egy darabig tűrte, majd mikor megelégelte, felállt, barátságosan kezet nyújtott, és búcsúképpen elmondta, ha a vevő mégis meggondolná magát, keresse meg, majd elviharzott. Két óra múlva a vevő titkársága hívta Kardost, hogy mégis megvennék a terméket. Ebben a helyzetben viszont már nem lehetett alkudni. A pókeres tudta, hogy a színlelt elégedetlenség csak blöff, amit csak ezzel a módszerrel, azaz még nagyobb blöffel lehet elkapni. 

Mivel a pókeres tapasztalatok gyakran átsegítették őket ilyen és hasonló helyzeteken, jött az ötlet, hogy létrehozzák azt, ami mindenki álma: olyan munkavégzés, amelyikről nem érzi az ember, hogy dolgozik. A döntéshozatali mechanizmusokat elemző tréning általában kétnapos, valahol nyugodt környezetben, egy hotelben, panzióban vagy kellemes, csendes vidéki környezetben, optimális esetben hat-nyolc fő részvételével. A tréning felében előadásokat hallhatnak a résztvevők a döntési csapdákról és a különböző szituációk helyes értelmezéséről, a másik felében megtanítják őket pókerezni, és játszanak velük, mindeközben elemzik a játék során meghozott döntéseiket. A póker tehát egy nagyon tiszta modellezési eszköz ezen a tréningen. Az életben előforduló döntésekhez hasonlóakat modellez: az erőforrások szűkösek, az információk hiányosak, mindez versenykörnyezetben, időprés alatt.

A fiatal vállalkozó, Kardos Marcell 27 éves. Mint azonban elmeséli, pókeres döntéshozatali „leckéit”  sokmilliárdos vállalatok komoly döntéshozói  is komolyan veszik. „Nyilván nem arról tartok egy gazdasági igazgatónak előadást, hogyan alakította ki cége gazdasági stratégiáját.  A felsővezetők, értékesítési igazgatók azért tartanak ott, ahol, mert  jó érzékkel hozták meg hosszú távú döntéseiket. Ez a képzés számukra inkább arról szól, hogy ösztönös határozataik tudatosak legyenek, figyeljék magukat és a partnert. Előfordult, hogy az egyik szünetben odajött hozzám egy ötven körüli felsővezető, és elmesélte, hogy az új információk alapján rájött, mit ronthatott el az édesapjával való kapcsolatában. Ehhez hasonló élményeket szinte minden résztvevő átél a tréningek során. Alapvetően tehát érdeklődőek, mert olyan dolgokat hallanak, amelyek teljesen új megvilágításban helyezik számukra eddigi döntéseiket.”

Megismerik például a döntési csapdákat. Döntési csapda az, amikor egy elhatározásunkat helyesnek értékeljük, holott amikor hoztuk, a jó eredmény valószínűsége csekély volt. Hosszú távon sokat veszíthetünk, ha az egyszeri siker okán magát a döntést gondoljuk jónak, és máskor is rendszeresen meghozzuk. Egyszerű példa: két káró van a kezünkben. Az asztalon már négy lap van lent, ebből kettő szintén káró. 5:1 a nyerési esélyünk, ugyanis 46 lehetséges lap közül 9 segíti kezünket. A kasszában 8 ezer zseton van, és ellenfelünk 20 ezerrel emel. Visszagondolunk az előző négy ugyanilyen szituációra, amikor nem jött le a várva várt ötödik szín az asztalra, ezért megadjuk, és csodák csodájára, megérkezik utolsó helyre a kárónk, és hirtelen nyerő helyzetbe kerülünk. Az ilyen típusú gondolkodás tragédiákhoz vezethet, ugyanis a szituációt nem a helyén kezeltük, nem jól mértük fel a helyzetet, rossz döntést hoztunk. Az eredmény mégis jó lett! Rögvest igazolva látjuk, hogy helyes úton járunk. Ha ezt gondoljuk, és – helytelenül – követendő példának értékeljük tettünket, hosszú távon sok pénzt veszítünk a hasonló helyzeteken.

Ha ellenfelünk mindössze 2 ezer zsetonnal emelt volna, ugyanazt a banki esélyt kaptuk volna, mint ami a nyerési esélyünk, következésképen a megadás helyes döntés lett volna. De dobunk, és meglátjuk, hogy az ötödik lappal bejött volna a színünk. A helyzet hasonlóan veszélyes. Ilyenkor ugyanis arra gondolunk, hogy hibáztunk, holott jó döntést hoztunk, csak rossz eredménnyel. Ilyenkor nehéz észrevenni, hogy jó úton járunk, és hosszú távon az ilyen döntéseink gyümölcsöznek, noha a konkrét szituációban éppen nyereségtől estünk el miatta. 

Egyszóval a kellemes környezetben folyó pókertréning során, a játék közben előálló helyzeteket és az üzleti döntéshozatalt párhuzamba állítva, a bizniszszférát imitálják és elemzik a játékosok és „trénereik”. Később a tréning vezetői  – a többiek számára titokban – különböző szerepeket, viselkedésmintákat osztanak a résztvevőkre. Aki például eddig kicsit aktívabb volt, annak ezentúl feszesen, konzervatív stílusban kell játszania, aki visszafogottan kártyázott, csak a biztos kezeket (pókerszleng a jó lapokra) játszotta meg, annak hiperagresszívan kell pókereznie a továbbiakban. Egyszer egy résztvevőt a szerepcserésen elért siker annyira mélyen érintette, hogy elsírta magát, látván, hogy az új, tőle egyébként mindaddig idegen stílus mennyire célravezető lehet.  Rájött, személyisége talán nem optimális a sikerek eléréséhez, ezért tudatosan kontrollálnia kell spontán, egyéniségéből fakadó döntéshozatali mechanizmusát – a játékstílusát.

GÁTI MIKLÓS

Az oktatás témaköréből további érdekességet tudhat meg az eduline.hu weboldal szakmai támogatásával készült Oktatás Plusz 2009 című kiadványból, amelyet megvásárolhat az újságárusoknál, vagy megrendelhet a www.hvgplusz.hu weboldalon.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.