szerző:
Eduline

Augusztus 10-ig jelentkezhettek a pótfelvételire: megnéztük, milyen ponthatárra számíthatnak azok, akik a tavalyi év legnépszerűbb szakjaira szeretnének bekerülni.

A pótfelvélin sok népszerű szakra már a minimális pontszámmal is be lehet kerülni - igaz, fizetni kell
©

Elstartolt a pótfelvételi, amelyben azok vehetnek részt, akik az általános felvételi eljárásban nem jelentkeztek, vagy egy szakra sem kerültek be. Az egyetemek, főiskolák szinte kizárólag önköltséges képzéseket hirdettek meg. A pótfelvételin már csak egy szakra jelentkezhettek. A pótfelvételiről szóló összefoglalónkat itt találjátok.

Fontos, hogy azokon a szakokon, amelyekre az általános felvételi eljárásban is lehetett jelentkezni, a ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 23-án kihirdetettnél. A limitnek minden szakon el kell érnie a jogszabályban meghatározott minimumponthatárt, amely 2015-ben az alap- és osztatlan szakokon 280, a felsőoktatási szakképzéseken pedig 240 pont. Az alap- és osztatlan képzéseken ebbe az emelt szintű érettségiért, a nyelvvizsgáért és az OKJ-s szakképesítésért járó többletpontokat, a felsőoktatási szakképzéseken pedig csak az emelt szintűért járó pontokat lehet beleszámítani. A 2015-ös felvételi összes ponthatárát itt találjátok.

Mennyit kell fizetni a legnépszerűbb szakokért 2015-ben? Itt nézhetitek meg.

A tíz legnépszerűbb alap- és osztatlan képzés ponthatárai a 2014-es pótfelvételin, a nappali tagozatos, magyar nyelvű képzésen:

Szak Pótfelvételi ponthatárok (2014, önköltséges képzés)
gazdálkodási és menedzsment BCE: 430, BGF (PSZK): 260, OE: 296, GDF: 266, PTE: 290, SZE: 262, SZIE (Budapest): 287
jogász DE: 348, KRE: 265, PPKE: 351, PTE: 276, SZE: 297, SZTE: 272
kereskedelem és marketing BGF: 270, BKF: 260, OE: 328, SZE: 260
pénzügy és számvitel BGF (PSZK): 261, PTE: 276
turizmus-vendéglátás BGF: 284, BKF: 261, NYME: 266, PE (Veszprém): 292, Edutus: 260
igazságügyi igazgatási DE: 290, ME: 276, PPKE: 266
gépészmérnöki DE: 278, SZE: 264
óvodapedagógus DE: 272, NYME: 260, PTE: 260
emberi erőforrások BCE: 410, BGF (PSZK): 286, BKF: 260, KRE: 268, PE: 265, SZIE: 262
nemzetközi gazdálkodás BGF: 274, BME: 324

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!