Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kosztolányi Dezső, Mikszáth Kálmán - az elmúlt években ezek a szerzők szerepeltek a leggyakrabban a magyarérettségin. Milyen művek kerülhetnek elő az idei írásbelin? Támpontot jelentenek-e az évfordulók?

Az egyik feladat biztosan novellaelemzés lesz - erre számítanak az eduline által megkérdezett végzős középiskolások. Ennek ellenére nem biztos, hogy jó taktika, ha valaki kizárólag a novellaelemzés szempontjait nézi át az érettségi előtt.
A középszintű magyarérettségi első, szövegértési részéről itt találjátok a legfrissebb infókat, a második rész szövegalkotási feladatait itt találjátok, folyamatosan frissülő tudósításunkat pedig itt olvashatjátok.
Tény, hogy a kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta a legtöbbször novellát is elemezhettek a középszinten írásbelizők, de volt olyan év, amikor egy költeményről, balladáról kellett esszét írni: 2006-ban például Márai Sándor Halotti beszéd, 2012-ben Arany János Tetemre hívás című művét kellett elemezni.
Jól látható trend, hogy ha novellát is kapnak a diákok, általában kortárs, esetleg olyan XX. századi szerző művét választja a tételkészítő bizottság, aki nem része a törzsanyagnak - ilyen például Sánta Ferenc, Gelléri Andor Endre vagy Mészöly Miklós.
Évfordulók: számítanak?
Petőfi Sándor, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Karinthy Frigyes, Mikszáth Kálmán - 2005 óta ezek a szerzők legalább kétszer szerepeltek a középszintű írásbelin.
Év | Szövegértés | Szövegalkotás: érvelés | Szövegalkotás: műelemzés | Szövegalkotás: összehasonlító elemzés |
2005 | Láng István: Környezetvédelem, fenntartható fejlődés (Mindentudás Egyeteme előadás) | Kaffka Margit: Egy asszony ügye c. véleménye mellett vagy ellen | Mikszáth Kálmán: Szegény Gélyi János lovai (novella, A jó palócok) | Kosztolányi Dezső: Beírtak engem mindenféle Könyvbe József Attila: Levegőt! |
2006 | Horn Gergely: A turizmus hatása az ökológiai és a társadalmi sokféleségre | Umberto Eco: A rózsa neve c. regénye kapcsán a címadásról | Márai Sándor: Halotti beszéd | Vajda János: Húsz év múlva (Gina emlékkönyvébe) Juhász Gyula: Anna örök |
2007 | Heltai András: Hangulat - vagy heuriger?... | Mitől beteg a könyvforgalmazás? c. írás alapján az elektronikus és a hagyományos könyvek kapcsolatáról | Sánta Ferenc: Kicsik és nagyon (novella) | Csokonai Vitéz Mihály: Az eleven rózsához Ady Endre: Meg akarlak tartani |
2008 | Nádasdy Ádám: Miért változik a nyelv? (Mindentudás Egyeteme) | Ancsel Éva Összes bekezdése alapján a technikai fejlődésről | Petelei István: A könyörülő asszony (novella) | Berzsenyi Dániel: Horác Vas István: Vides ut alta stet |
2009 | Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora (részlet) | Spiró György véleménye kapcsán arról, hogy a fiatal generáció kevesebbet olvas | Lázár Ervin: Csapda (novella) | Vörösmarty Mihály: Keserű pohár (Czilley s a Hunyadiakból) Petőfi Sándor: Ivás közben |
2010 | Somogyi F. Anikó: Előkerült a Janus Pannonius-életmű hiányzó darabja (Magyar Hírlap cikke) | Szabó Magda interjúkötet Otthon c. írása alapján arról, hogyan hat a tárgyi környezet a személyre | Gelléri Andor Endre: Pármai likőr (novella) | Kosztolányi Dezső: A kis mécs (A szegény kisgyermek panaszai) Karinthy Frigyes: A kis edény (Így írtok ti) |
2011 | Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről | Szophoklész: Antigoné alapján az emberi magatartásformákról | Móricz Zsigmond: A világ végén már szép és jó (novella) | Csokonai Vitéz Mihály: Az álom leírása Petőfi Sándor: Az álom... |
2012 | Lukácsy Sándor: Nemzeti olvasókönyv | Albert Camus: A pestis c. regénye kapcsán a heroikus életfelfogás mellett vagy ellen | Arany János: Tetemre hívás | Karinthy Frigyes: Tanár úr, kérem c. kötetéből "A jó tanuló felel" és "A rossz tanuló felel" |
2013 | Gósy Mária: A gyermeknyelv | Leszek Kolakowski: Kis előadások nagy kérdésekről. Az utazásról c. műve kapcsán az epikai művekben szereplő utazásokról | Márai Sándor: Az árva (elbeszélés) | Berzsenyi Dániel: Napoleonhoz Vörösmarty Mihály: Napoleon |
Míg a régi érettségi rendszerben az irodalmi-történelmi évfordulók jó kiindulópontot jelentettek, a szaktanárok szerint a kétszintű érettségin ritkábban fordul elő, hogy évfordulós szerző művét kapják a diákok. Az idén több irodalmi évforduló is van: 120 éve született Déry Tibor és Csinszka, Ady múzsája. 25 éve hunyt el Márai Sándor és Weöres Sándor, 70 éve Radnóti Miklós, 80 éve pedig Móra Ferenc. Madách Imre 150 éve, Zrínyi Miklós pedig 350 éve hunyt el. Radnótihoz kapcsolódik, hogy 2014 a holokauszt emlékéve.
Szövegértés: nem számít a szerző, csak a téma
A diákok a középszintű magyarérettségin először a szövegértési tesztet kapják meg, hatvan perc alatt kell megválaszolniuk a kérdéseket, mindegyik a 800-1000 szó terjedelmű esszéhez, tanulmányhoz vagy publicisztikai műhöz kapcsolódik.
Az elmúlt években a legtöbbször nyelvészeti témájú szöveget kaptak a vizsgázók. 2013-ban például Gósy Mária gyermeknyelvről írt tanulmányát, 2012 októberében Keszler Borbála nyelvész Írásjelhasználat és nyelvi kultúra című munkájának részletét kellett értelmezniük, míg 2008-ban Nádasdy Ádám Miért változik a nyelv? című előadásának levonatát.
Irodalmi témájú írások is több feladatsorba bekerültek: 2011-ben Nemes Nagy Ágnes Párbeszéd a mai versről, 2009-ben Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című műből kaptak egy részletet a diákok, míg 2010-ben egy Magyar Hírlap-cikket kellett értelmezniük, amely egy Janus Pannonius-műről szólt. 2005 után többször volt környezetvédelmi-ökológiai témájú szöveg is.
| Feladatsorok és megoldások az eduline-on |
Május 5-én a közép- és emelt szintű magyarvizsgával kezdődik a 2014-es tavaszi érettségi: az első héten az irodalom mellett a matek, a történelem, az angol és a német kerül sorra. Az eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, iratkozzatok fel hírlevelünkre, vagy lájkoljátok Facebook-oldalunkat. Az érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).