Tömegesen buknak le a puskázó diákok az érettségi vizsgákon
Rekordot döntöttek a romániai érettségizők: még soha nem zártak ki annyi diákot puskázás miatt, mint idén.
Több mint kétszáz trükköző diák bukott le az érettségin
Közel kétszázharminc végzős középiskolást zártak ki az érettségiről Romániában, közülük huszonkilencen Bukarestben vizsgáztak volna – írja a manna.ro.
Milyenek lesznek a 2011-es felvételi ponthatárok a jogi egyetemeken?
Nem veszített népszerűségéből a jogi és igazgatási képzési terület: jogász-, igazgatásszervezői és nemzetközi igazgatási szakra is több ezren jelentkeztek. 2010-ben egyik magyarországi egyetem állam- és jogtudományi karára sem kellett 431-nál magasabb pontszám a sikeres felvételihez.
Erre kell odafigyelned júliusban: vissza kell küldeni a regisztrációs levelet
Már csak néhány napig módosíthatsz a jelentkezési lapon megjelölt alap- és mesterszakok sorrendjén, a kérvényt július 7-ig kell elküldened az e-felvételi rendszerében vagy postán, az Oktatási Hivatal címére.
Felvételi 2011: milyenek lesznek a ponthatárok a gazdasági szakokon?
Ezerháromszázzal kevesebb hallgatót vehetnek fel gazdasági szakokra az egyetemek és főiskolák idén, mint 2010-ben. Valószínűleg kemény harc lesz az államilag finanszírozott helyekért, a legnépszerűbb alapszak ugyanis ismét a gazdálkodási és menedzsment, a turizmus és vendéglátás, valamint a pénzügy és számvitel.
Újabb érettségi botrány: kiszivárogtatták a matekérettségi kérdéseit
Négy személyt vettek őrizetbe péntekig Franciaországban, akiket azzal gyanúsít a rendőrség, hogy közük van az írásbeli matematika érettségi egyik feladatának kiszivárogtatásához.
A 2011/2012-es tanév legfontosabb dátumai: őszi érettségi időszak
Október 14-én kezdődik a 2011-es őszi érettségi időszak: november 9-től 14-ig az emelt szintű, november 17-től 25-ig pedig a középszintű szóbeli vizsgákat tartják. Itt találjátok a legfontosabb dátumokat.
Top egyetemi szakok - ilyen ponthatárokra számíthatsz 2011-ben
Gazdálkodás és menedzsment, turizmus és vendéglátás, pénzügy és számvitel, mérnök informatikus, gépészmérnök, kommunikáció és médiatudomány, kereskedelem és marketing – az előző évekhez hasonlóan idén ismét ezek a legnépszerűbb alapképzések. Hol volt a legnagyobb a verseny az államilag finanszírozott helyekért 2010-ben, és hol várhatóak magas ponthatárok?
Így buktatják le a csaló érettségizőket: kamerával figyelik a vizsgázókat
Kamerával is figyelik majd az érettségizőket Maros megyében a június 27-én kezdődő írásbeli vizsgákon. A térfigyelő kamerák elhelyezésére korábban Daniel Funeriu oktatási miniszter kérte a tanfelügyelőségeket. Akit puskázáson kapnak, kizárják vizsgákról.
Így csapják be az érettségiző diákokat a trükköző ügynökségek
Több mint ezer fiatalt vert át egy németországi partiszervező cég, amely érettségi banketteket rendezett volna végzős középiskolásoknak, a bál előtt néhány nappal azonban az ügynökség összes munkatársa eltűnt – a befizetett pénzzel együtt.
Erre kell odafigyelned júniusban: érkezik a regisztrációs levél, lehet változtatni a sorrenden
Július 7-ig lehet módosítani a februárban elküldött felsőoktatási jelentkezési lapon megjelölt szakok és intézmények sorrendjén – új képzést ilyenkor már nem lehet választani.
Ilyen a szóbeli magyarérettségi: kidolgozott tételek és témakörök
A középszintű szóbeli vizsgákkal folytatódik a 2011-es érettségi időszak: magyar nyelvből és irodalomból több mint 90 ezren szóbeliznek június 14. és 28. között. Itt találjátok a legfontosabb tudnivalókat, a témaköröket és az eduline olvasói által kidolgozott érettségi tételeket.
Ilyen a 2011-es középszintű szóbeli érettségi: tételek és időpontok
Hétfőn megkezdődött a középszintű szóbeli érettségi, a június 28-ig tartó időszakban összesen 350 ezer vizsgát szerveznek a középiskolák. Itt találjátok az eduline olvasóinak kidolgozott tételeit angolból, földrajzból és történelemből.
Kidolgozott érettségi tételek földrajzból - középszintű szóbelire
A középszintű szóbelikkel folytatódik a 2011-es érettségi időszak, földrajzból több mint 16 ezren vizsgáznak június 14. és 28. között. A legfontosabb tudnivalók, tételek és témakörök.
Ilyen a szóbeli angolérettségi: kidolgozott tételek és feladattípusok
Június 14-én kezdődik a középszintű szóbeli érettségi, angolból több mint 58 ezren vizsgáznak. Az idegen nyelvi szóbeli három részből áll: a rövid, bevezető kérdések után egy szituációs játék következik, végül egy hétköznapi témáról kell két-három percig beszélni.
Kidolgozott érettségi tételek történelemből - középszintű szóbelire
Június 14-én kezdődnek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák: a középszintű töriérettségi témaköreit a vizsgát szervező középiskolák állítják össze, a tételsornak 60 százalékban magyar, 40 százalékban egyetemes történelmi témákat, legalább 50 százalékban pedig a 19. és 20. századi történelemhez kapcsolódó kérdéseket kell tartalmaznia.
Megoldhatatlan feladatot kaptak a diákok a matekérettségin - nagy a botrány Angliában
Megoldhatatlan matekpéldát kaptak a brit diákok az érettségin – a tesztsort összeállító bizottság elnöke elnézést kért, és megígérte a végzős középiskolásoknak, hogy lejjebb viszik a ponthatárokat.
Ma kezdődik az emelt szintű szóbeli érettségi
Csütörtökön kezdődnek és hat napon keresztül tartanak az idei tavaszi érettségik emelt szintű szóbeli vizsgái, a diákok emelt szinten 57-féle vizsgatárgyat választottak, ezek mindegyikéből van szóbeli vizsga is.
Erre kell odafigyelned júniusban: jön a regisztrációs levél
Legkésőbb június elején minden felvételiző megkapja a regisztrációs csomagot, a jelentkezési lapon megjelölt intézmények és szakok sorrendjén – egy alkalommal – július 7-ig lehet változtatni.
Így buktatják le a puskázó érettségizőket: kamerákkal figyelik a termeket
Szigorít a puskázáson kapott érettségizők büntetésén a romániai oktatási minisztérium: aki csalni próbál, a következő két érettségi időszakban sem vizsgázhat le a kötelező és szabadon választható tantárgyakból.