Tavaszi érettségi: egy feltétel, ami nélkül nem mehettek vizsgázni

Az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése elengedhetetlen feltétele az érettséginek. Mutatunk mindent, amit fontos tudnotok róla.

  • Székács Linda

A középiskola befejezését azonnal követő érettségi vizsgák megkezdésének feltétele a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése és annak igazolása, amit mindenkinek az utolsó évfolyam végéig kell teljesítenie.

Az igazolt 50 óra tehát azoknak kötelező, aki utolsó évfolyamos, és rendes – vagyis nem előrehozott - érettségi vizsgát tenne.

Néhány kivétel azonban akad. Azok például, akik év végén valamelyik tantárgyból elégtelen osztályzatot kapnak - tehát megbuknak és nem végezték el a középiskolát - csak előrehozott érettségi vizsgát tehetnek, aminek viszont nem feltétele a közösségi szolgálat teljesítése.

Továbbá az 50 óra teljesítése azokra sem vonatkozik, akiknek már van érettségi bizonyítványa és a következő időszakban újra érettségiznének.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.