„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
Hány pontot kaphattok a felsőoktatási felvételin a nyelvvizsgáért? Mutatjuk a legfontosabb pontszámítási szabályokat.
A B2-es komplex (vagyis írásbeli és szóbeli), államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványért 28 pluszpontot kaphattok a felvételin, míg a C1-es, komplex nyelvvizsgáért 40 pontot. Kivételt képez néhány olyan szak, ahol részben vagy egészben a gyakorlati vizsga alapján számolják a pontokat (ezeket a részleteket a képzéseknél találjátok, a Felvin).
Csak az írásbeliért vagy csak a szóbeliért kizárólag akkor jár pluszpont, ha a jelentkezőknek szakvéleményük van arról, hogy nem tudják letenni a komplex vizsgát. Ekkor a B2-es részvizsgáért is megkaphatják a 28 pontot, a C1-esért pedig a 40-et.
A felvételizők akkor is maximum 40 pontot kaphatnak, ha több nyelvvizsgájuk is van (és az azokért járó pluszpontok összege meghaladná a 40-et). Egy nyelvből csak egy nyelvvizsgáért adnak többletpontokat.
Ha ugyanabból a nyelvből emelt szintű érettségitek és nyelvvizsgátok is van, csak az egyikért kaphattok pluszpontokat (azért, amelyik számotokra előnyösebb).
Ha nemzetiségi középiskolában érettségiztetek az adott nyelvből, nemzetiségi nyelvből és irodalomból, 20 többletponttal kalkulálhattok – de csak akkor, ha az érettségi vizsgával azonos nemzetiségi pedagógusszakra jelentkeztek.
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.
Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.
@eduline.hu Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár
♬ eredeti hang - eduline.hu
Október közepén jöhet a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének első lépcsője, a második pedig 2027. január 1-jétől – jelentette be Magyar Péter a kormány döntéseiről tartott sajtótájékoztatón.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.