szerző:
Csik Veronika
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Érdekes kérdés, amivel az elmúlt tíz évben biztosan nem, de lehet, hogy még soha nem kellett ilyen komolyan foglalkozni. Mennyi idő alatt lehet megszervezni, megtartani és kijavítani a vizsgákat úgy, hogy mindez ne veszélyeztesse az idei felvételiket?

"Mindennel együtt bő egy hónap kell az érettségi vizsgák lebonyolításhoz”

- mondta az Eduline-nak egy budapesti középiskola igazgatója, akit a jelenlegi helyzetről és az esetleges elnapolásról kérdeztünk.

Amióta a kétszintű vizsgarendszert bevezették, soha nem fordult még elő az, hogy a diákok alig két héttel az érettségik előtt nem tudták volna, mikor és hogyan lesznek a vizsgáik. A koronavírus járvány most ezt is felülírta.

Már az érettségi kérdése is önmagában hetekig megválaszolatlan maradt, a diákok, tanárok és szülők sem tudtak semmit. Csak tippelni lehetett, mi az oktatási kormányzat taktikája - megtartják-e a vizsgákat, elhalasztják őket vagy egyenes el is törlik a 2020-as érettségiket. Április 9-én Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára (egyben a járvány miatt felállított oktatási akciócsoport vezetője) bejelentette, megszületett a jasalat: idén csak írásbelik tartanak, a szóbelik elmaradnak. Ezt a javaslatot egy hét múlva el is fogadta a kormány, így április 16-án hivatalossá vált az idei menetrend. Illetve csak azt hittük, hogy ez a végleges döntés, ugyanis a járvány újra közbeszólt.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a héten arról beszélt, hogy "érettségi lesz, a kormány kijelölte a vizsgák időpontját, de ha a járványügyi szempontok indokolják, annak mozgatásáról a szükséges döntést meghozza a kabinet". A kérdésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megszólalt, az érettségi időpontjának halasztásával kapcsolatos határidőről annyit mondtak, hogy „az esetleges időpont változtatásnak jelenleg nincs kijelölt, végső határideje”.

Minderre azután került sor, hogy Orbán Viktor és Müller Cecília tisztifőorvos is május 3-ára jósolta a koronavírus magyarországi tetőzésének időpontját. Ez azért érdekes, mert idén a diákok írásbeli érettségi vizsgáinak első napja az eredeti tervek szerint május 4-e. Ha mindezek után úgy dönt a kormányzat, hogy az érettségiket későbbi időpontra halasztják, jogosan merül fel a kérdés, hogy meddig lehet tolni a vizsgákat, hogy ne boruljon az egész felsőoktatási felvételi?

Az igazság az, hogy kevésen is múlhat

Az eredeti - azaz a korábbi években működő - felállás az volt, hogy az írásbeli érettségik május első hetében kezdődtek és három hét alatt véget is értek. Ez után jöttek csak a szóbeli vizsgák, de azokat idén alapból elvetette a kormány. Az idei terv is ez lett volna: a 2020. tavaszi érettségi a magyar nyelv és irodalom írásbelivel kezdődik május 4-én. Az utolsó írásbeli vizsgát május 25-én írták volna a diákok, olasz nyelvből. Ez azonban már a jelenlegi álláspont szerint is változott.

Az írásbelik ugyan május 4-én kezdődnek a magyarral, de nem tartanak 25-éig, az összes írásbelit rövidebb idő alatt, május 21-ig tervezik. Ez kereken 14 nap érettségit jelent, amiben még nincs benne a javítás, megtekintések, bizonyítványkiállítások és miegyebek. Viszont ha a járványhelyzet megkívánja, a napokban még eltolhatják az idei érettségik kezdetét. De meddig?

"Mindennel együtt bő egy hónap kell az érettségi vizsgák lebonyolításhoz. Most május 4-től körülbelül június 15-ig ez megoldható. Ha eltolják a vizsgákat és mondjuk május 25-én indul csak el az írásbeli - a kicsit több, mint egy hónapos lebonyolítással számolva-, akkor ez körülbelül július 1-én érne véget" - mondta el az Eduline-nak a budapesti középiskola igazgatója. Szerinte ennél tovább már nem igazán lehetne húzni az idei vizsgákat. Így még a felvételi menetrenden sem kéne alakítani, a február 15. után megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen vagy többletpontokat igazoló dokumentumokat ugyanis a jelenlegi állás szerint legkésőbb 2020. július 9-ig lehet pótolni.

Hozzátette, ebben az esetben, ha nem kezdődnek az érettségik május 4-én, azzal is számolni kell, hogy az iskolák épületének többsége nem alkalmas a nyári vizsgáztatásra. Nem utolsó sorban a döntésnél azt is figyelembe kell venni, hogy minél tovább csúszik a kezdés annál inkább belenyúlik a nyáriszünetbe, amikor a nyári szabadságokat kell kiadni a tanároknak. Az meg már csak hab a tortán, hogy a diákoknak ez mennyi feszültséget jelentene - tette hozzá.

Maruzsa Zoltán: Ha a járvány indokolja, mozgatják az érettségi időpontját

Érettségi lesz, a kormány kijelölte a vizsgák időpontját, de ha a járványügyi szempontok indokolják, annak "mozgatásáról" a szükséges döntést meghozza a kabinet - erről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt a kormany.hu oldalon hétfőn közzétett videóban.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.