Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Október 11-én, a nemzetiségi nyelvi és irodalmi vizsgával kezdődik az őszi érettségi. A leghatékonyabban a korábbi vizsgaidőszakok feladatsorainak megoldásával tanulhattok - mutatjuk, hol találjátok őket.
Az október-novemberi vizsgaidőszakban az emelt szintű szóbeli érettségiket 2019. november 7. és 11. között, a középszintű szóbeliket pedig november 18. és 22. között tartják - az összes vizsga dátumát itt nézhetitek meg.
A felkészülés egyik legjobb módja az, ha a korábbi évek feladatsorait oldjátok meg, mivel így nem csak a tananyagot, hanem magát a vizsgázást is gyakorolhatjátok. A feladatsorokat és a megoldókulcsokat 2005-től kezdődően itt, az Oktatási Hivatal honlapján találjátok.
A tárgyak részletes vizsgakövetelményeit, a vizsgák leírását és pontozási szabályait itt nézhetitek meg, a 2019. október-novemberi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagait pedig itt találjátok.
Az érettségizőknek a közép- és az emelt szintű vizsgákon is legalább 25 százalékot kell elérniük az elégséges osztályzathoz, de 12 százalékot az írásbelin és a szóbelin, illetve az idegen nyelvi vizsgán mind az öt vizsgarészből is teljesíteni kell. Az ötöshöz középszinten 80, emelt szinten 60 százalékos eredményre van szükség. A részleteket itt találjátok.
Milyen segédeszközöket használhattok az érettségin? Itt a "legális puskák" listája
Hamarosan kezdődnek az őszi érettségi vizsgák: összegyűjtöttük azokat a "legális puskákat", amelyeket a különböző tárgyak feladatlapjainak megoldásához, illetve a szóbeliken használhattok, közép- és emelt szinten.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).