Rossz hír érettségizőknek: "csak a leglényegesebb" évszámok lesznek az új töriatlaszban

Akár már a következő, 2017/2018-as tanévben az új történelmi atlaszt használhatják a középiskolások. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ízelítőt adott az új atlaszból, rossz hír azonban a diákoknak, hogy azt írják: az atlaszban "csak a leglényegesebb eseményekre szorítkozó történelmi kronológia" lesz.

  • Eduline
Túry Gergely

Az új középiskolai történelmi atlasz (pontosabban a régi harmadik, átdolgozott kiadása) a komoly tiltakozást kiváltott, állami fejlesztésű atlaszt váltja.

Az MTA összefoglalója szerint nyolcvan oldalon körülbelül kétszáz térképet, "eddig csak tudományos publikációkban hozzáférhető eredmények – például a honfoglalás, a múlt század elejének kivándorlási folyamata, az európai zsidóság holokausztja, a cigányság történelme – képi megjelenítését" tartalmaz majd.

Több ezren követelik vissza a régi történelmi atlaszt - gond van az új kiadvánnyal

A történelemtanárok el szeretnék érni, hogy idén és a jövőben is lehessen használni az érettségin a régi történelmi atlaszt. A Történelemtanárok Egylete korábban közel 10 ezer aláírást gyűjtött azért, hogy a kormány engedélyezze 2016-ban és 2017 tavaszán is a régi típusú történelmi atlaszt.

"Nyolc oldalon új témák bemutatására, illetve a már meglévők bővítésére (pl. az egyetemes történelemből az európai reformáció és katolikus megújulás, Amerika és Afrika történelme, a magyar történelemből a Hunyadiak kora, a 16. századi Habsburg Monarchia és Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség, az 1848/49-es szabadságharc, a dualizmus kora, választási térképek) lesz lehetőség" - írja ismertetőjében az MTA.

Valamennyi térkép kap keresőhálót is, amely eddig csak a világtörténeti térképek kiegészítője volt. "Nyolc, az EKE OFI által elkészítendő oldalt fog kapni a NAT-ban szereplő történeti-földrajzi fogalmak megkeresését megkönnyítő tárgymutató és egy, csak a leglényegesebb eseményekre szorítkozó történelmi kronológia. Az atlasznak 2017 júniusáig kell elkészülnie, így már a 2017/18-as iskolaévben használatba kerülhet" - írják. A teljes leírást itt olvashatjátok el.

 

Középiskolások, figyelem! Készül az új töriatlasz, jövőre már ezt használjátok

A tervek szerint nyárra elkészíti az új középiskolás történelmi atlaszt a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete - jelentette ki az intézet kutatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Ez azt jelenti, hogy a 2017/18-as tanévben már használható lesz az új atlasz, amely a 2015-ben kiadott térképgyűjtemény harmadik kiadása - közölte Katona Csaba.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.