Így élhetitek túl a ponthatárhúzás napját - stresszoldás mesterfokon

Ha még mindig a szakok sorrendjén görcsöltök, vagy félóránként újraszámoljátok a pontjaitokat, akkor biztosak lehettek benne, hogy túlstresszelitek a felvételit. Íme néhány relaxációs technika, amellyel túlélhetitek a ponthatárhúzás napját.

  • Eduline

Folyamatosan frissülő tudósításunkat a ponthatárhúzásról itt találjátok.

Hallgassatok zenét!

Próbálkozhattok kifejezetten meditatív, relaxációs zenékkel - ha ezek nem segítenek, bátran tegyetek be valami pörgősebbet. Lehet, hogy nem fogtok rögtön lenyugodni, de legalább nem a ponthatárokon görcsöltök.

Lélegezzetek!

Vannak speciális légzéstechnikák, amelyekkel csökkenthetitek a stresszt. Kezdhetitek az elnyújtott kilégzéssel, ilyenkor több mély lélegzetvételt és hosszú, elnyújtott kilégzést kell végeznetek.

Shutterstock

A jógalégzésnél helyezkedjetek úgy, hogy a felsőtestetek szabad legyen. Ezt a gyakorlatot úgy kell végrehajtanotok, hogy lentről felfelé haladva először a hasatokat, majd a mellkasotokat, végül a tüdőcsúcsot szívjátok tele oxigénnel, majd ugyanebben a sorrendben, hastól kezdve eresztitek ki a levegőt. Ezt tízszer ismételjétek, esetleg iktassatok be elnyújtott kilégzést is.

Csak pozitívan!

Emlékeztessétek magatokat arra, hogy már jó pár akadályt leküzdöttetek - akkor miért pont ez ne sikerülne? Tíz dolog, amit szigorúan tilos a ponthatárhúzás előtt.

Ponthatárhúzás az eduline-nal
Az eduline-on egész nap követhetitek az eseményeket, beszámolunk a ponthatárokról, tudósítunk a budapesti Pont Ott Partiról, de azt is megnézzük, hogyan várják a felvételi döntést Pécsett, Debrecenben és Szolnokon!

Mozogjatok!

Ha rendszeresen sportoltok, tudjátok, milyen jól kikapcsol a testmozgás, ha pedig nem, akkor ideje kipróbálnotok. Nem kell rögtön maratont futni, elég egy kis biciklizés, vagy ha társasházban laktok, akkor pár kör lépcsőzés. Ha tehetitek, ma menjetek el úszni, a víz extra stresszoldó.

Foglalkozzatok a kutyával, macskával

Az is jó, ha csak a kutyát viszitek le sétálni, a háziállatokkal való foglalkozás ugyanis enyhíti a szorongást. Ez olyannyira működik, hogy egy bostoni egyetem kollégiumában nyolc terápiás kutyát tartanak, kifejezetten azért, hogy vizsgaidőszakban segítsenek a hallgatóknak.

Inkább igyatok

Ha már görcsöl a gyomrotok, akkor mindenképp igyatok citromfűteát, amely oldja a feszültséget. Ha idegességetekben rágcsálnátok valamit, válasszatok valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt. Hat dolog, amit minden felvételizőnek tudnia kell.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.