Állami ösztöndíjas helyre vettek fel? Ilyen kötelezettségeket kell vállaljatok

Mielőtt megkezditek majd a tanulmányaitokat a beiratkozáskor alá kell majd írjátok egy szerződést, amiben feltüntetik a támogatással járó kötelezettségeiteket. Ha ezeknek a kötelezettségeknek nem tesztek eleget, akkor az állam akár vissza is követelhet a tandíjatokat.

  • Rodler Lili

Július 23-án lezárult az általános felvételi eljárás, ahol közel 96 ezer diák kapott örömhírt, hogy megkezdhetik a tanulmányaikat valamelyik felsőoktatási intézményben. Egy friss statisztika szerint pedig a felvételt nyert hallgatók 80 százalékos arányban állami ösztöndíjasként kezdhetik meg a félévet.

Véget ért a jelentkezés, ekkor hirdetik ki a ponthatárokat a pótfelvételin

Mit takar az ösztöndíj?

Az állami ösztöndíj lényege, hogy a magyar állam átvállalja a hallgatók felsőoktatási képzésének költségeit. Ez azonban nem „ajándék”:

minden ösztöndíjas hallgatónak szerződést kell aláírnia a beiratkozáskor, amelyben vállalja a támogatás feltételeinek teljesítését. Ezek elmulasztása esetén az állam a tandíj visszafizetését követelheti.

Itt van minden infó, amit az egyetemi beiratkozásról tudnotok kell

Végezz időben és utána dolgozz itthon

A hallgatói szerződésben két alapvető elvárást rögzítenek, amit teljesítenetek kell:

1. Időben kell diplomázni:

A tanulmányaitok legfeljebb a képzési idő másfélszerese alatt kell befejezzétek.

Ez azt jelenti, hogy például egy hat féléves alapképzést maximum kilenc félév alatt kell elvégezni. Aki ennél hosszabb idő alatt szerez diplomát, már nem teljesíti az ösztöndíj feltételeit.

2. Magyarországi munkavállalás:

A végzésetek után az állami ösztöndíjas félévekkel megegyező időtartamot kell magyarországi munkaviszonyban eltöltenetek. Ennek teljesítésére húsz év áll rendelkezésre.

Ha a diplomátok után külföldre mennétek dolgozni, még az is belefér, ugyanis a számításnál nem a naptári féléveket, hanem az egyetemi szemeszterek (5 hónap) időtartamát veszik alapul. Például, ha egy 12 féléves, azaz hatéves osztatlan képzést végeztetek el időben, akkor öt évet kell Magyarországon dolgoznotok húsz éven belül.

Egyetemre mentek? Ezeket a dátumokat tartsátok észben augusztusban

Mi történik, ha valaki nem teljesíti a feltételeket?

Ha nem fejezitek be időben a tanulmányaitokat, vagy a végzést követő húsz évben nem dolgoztatok a megfelelő ideig Magyarországon, akkor vissza kell fizetnetek az állami ösztöndíj összegét – legalább részben.

Például, ha valaki külföldre költözik, és egyáltalán nem vállal munkát itthon, akkor a teljes támogatást vissza kell térítenie. Viszont, ha részben teljesíti a feltételeket – például néhány évig Magyarországon dolgozik –, akkor arányosan kevesebbet kell visszafizetnie.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.