Véget ért a jelentkezés, ekkor hirdetik ki a ponthatárokat a pótfelvételin

Mutatjuk, addig esetleg még milyen teendőitek vannak, és hogy mikor érkezik a felvételi döntés.

  • Székács Linda

Augusztus 7-én éjfélkor lejárt a pótfelvételi jelentkezési határideje; eddig adhattak le jelentkezést valamelyik magyar egyetem egyetlen, a pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzésére azok, akik júliusban vagy nem jutottak be sehová, vagy az általános felvételi eljárásban nem is jelentkeztek.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumokat szintén csütörtök éjfélig kellett feltölteni, külön hiánypótlási időszak a pótfelvételin nincs.

Egyéb teendője csak azoknak van, akik olyan képzésre jelentkeztek, amihez szükséges alkalmassági vizsgát tenni - ennek időpontjáról az egyetemek a szak meghirdetésében nyújtottak tájékoztatást, külön e-mailt általában nem küldenek róla.

A ponthatárokat várhatóan augusztus 27-én fogják kihirdetni.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.