Mikor és kiknek kell szóbelizni matekból?

Emelt szinten mindenkinek, középszinten viszont nem.

  • Székács Linda

Közel 74 ezer középszinten érettségiző diáknak ért véget 12:00-kor a matekérettségi. Vannak, akik úgy érzik, jól sikerült nekik a vizsga, aminek az első részében kaptak többek között gráfokat, halmazokat, egyenleteket tartalmazó feladatokat, míg a második részben négyszög szögeivel, függvényekkel, szöveges példákkal kellett megküzdeniük, mások viszont aggódva hagyták el a termet. Minden évben vannak, akik úgy érzik, megbuktak.

Van azonban egy mentőöve a vizsgázóknak akkor is, ha az írásbelit nagyon elszúrták: ez pedig a szóbeli.

Szóbelizni azoknak az érettségizőknek kell matematikából, akik a ketteshez szükséges 25 százalékot nem érték el az írásbelin, azonban legalább 12 százalékot sikerült teljesíteniük.

Miből áll a szóbeli?

Az emelthez hasonlóan középszinten is kapnak egy tételsort azok a tanulók, akiknek szóbelizniük kell matematikából. Ezt az iskola állítja össze.

A szóbelin két típusú feladattal kell megbirkózniuk a felelőknek. Az egyik feladat három különböző elméleti kérdés megválaszolása 5 pontért, míg a másodikban három különböző feladatot kell megoldani 30 pontért.

A szóbeli vizsga egyébként maximum 50 pontos. A feleletért és a feladatmegoldásért kapható 45 ponton kívül 5 pontot és a felelet "minősége"; az önálló munka logikus előadás, kommunikációs készség.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.