Ez a második legnépszerűbb szak az idei felvételin, majdnem ötezren jelölték meg első helyen

Az idei felvételin 4984-en jelölték meg a pszichológia szakot első helyen. A legnépszerűbb egyetemeken nagy verseny lesz majd az állami ösztöndíjas helyekért.

A pszichológia szak évek óta az egyik legnépszerűbb szak a felvételizők körében. Évente több ezer hallgató választja ezt a képzést. Idén 4984-en  jelölték meg első helyen, ennél többen egyedül csak a gazdálkodási és menedzsment (6801) szakra jelenkeztek első helyen. Az összes jelentkezést nézve pszichológia szakra pedig 20254 jelentkezés érkezett.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az Oktatási Hivatal 2024-es statisztikáiban az nem látszik, hogy egy adott képzésre összesen hányan jelentkeztek. (A korábbi években ez nem így volt.) Csupán az elsőhelyes jelentkezők számát tüntetik fel, azt viszont nem, hogy egy adott szakra összesen hányan jelentkeztek, például a listájuk második, harmadik, vagy akár hatodik helyén. Egy diák például akár négy-öt jelentkezést is leadhat ugyanarra a szakra, de más egyetemre vagy képzési formára.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológia alapszakát sokan jelölték meg első helyen, amelynek államilag támogatott formájára 1158-an, az önköltséges változatára pedig 259-en adták be a jelentkezésüket.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara is népszerű volt: első helyen 1064-en jelentkeztek államilag finanszírozott pszichológia képzésre. Az első helyes jelentkezők közül pedig 55-en a fizetős változatot jelölték meg.

A Károli Gáspár Református Egyetem állami finanszírozott, magyar nyelvű képzésére 884-en jelentkeztek első helyen, az angol nyelvű, államilag finanszírozott szakot elsőnek 49-en jelölték meg. Költségtérítéses formában a magyar nyelvű pszichológia szakra 273-an, az angol nyelvűre pedig 5-en szeretnének első helyen bekerülni.

A vidéki tudományegyetemek közül a legtöbben a pszichológia alapszakot első helyre a Szegedi Tudományegyetemet írták be. A 402-en szeretnének első helyen állami ösztöndíjas formában Szegeden pszichológiát tanulni, fizetősre pedig első helyen 85-en jelentkeztek.

A 2024-es felvételi legnépszerűbb szakjaival az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.