Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az idei felvételin 4984-en jelölték meg a pszichológia szakot első helyen. A legnépszerűbb egyetemeken nagy verseny lesz majd az állami ösztöndíjas helyekért.
A pszichológia szak évek óta az egyik legnépszerűbb szak a felvételizők körében. Évente több ezer hallgató választja ezt a képzést. Idén 4984-en jelölték meg első helyen, ennél többen egyedül csak a gazdálkodási és menedzsment (6801) szakra jelenkeztek első helyen. Az összes jelentkezést nézve pszichológia szakra pedig 20254 jelentkezés érkezett.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az Oktatási Hivatal 2024-es statisztikáiban az nem látszik, hogy egy adott képzésre összesen hányan jelentkeztek. (A korábbi években ez nem így volt.) Csupán az elsőhelyes jelentkezők számát tüntetik fel, azt viszont nem, hogy egy adott szakra összesen hányan jelentkeztek, például a listájuk második, harmadik, vagy akár hatodik helyén. Egy diák például akár négy-öt jelentkezést is leadhat ugyanarra a szakra, de más egyetemre vagy képzési formára.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es felsőoktatási felvételiről |
|
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológia alapszakát sokan jelölték meg első helyen, amelynek államilag támogatott formájára 1158-an, az önköltséges változatára pedig 259-en adták be a jelentkezésüket.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara is népszerű volt: első helyen 1064-en jelentkeztek államilag finanszírozott pszichológia képzésre. Az első helyes jelentkezők közül pedig 55-en a fizetős változatot jelölték meg.
A Károli Gáspár Református Egyetem állami finanszírozott, magyar nyelvű képzésére 884-en jelentkeztek első helyen, az angol nyelvű, államilag finanszírozott szakot elsőnek 49-en jelölték meg. Költségtérítéses formában a magyar nyelvű pszichológia szakra 273-an, az angol nyelvűre pedig 5-en szeretnének első helyen bekerülni.
A vidéki tudományegyetemek közül a legtöbben a pszichológia alapszakot első helyre a Szegedi Tudományegyetemet írták be. A 402-en szeretnének első helyen állami ösztöndíjas formában Szegeden pszichológiát tanulni, fizetősre pedig első helyen 85-en jelentkeztek.
A 2024-es felvételi legnépszerűbb szakjaival az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.