Középiskolai felvételi: az írásbeli után ezeket a dátumokat tartsátok fejben

A középiskolai központi írásbelije után is rengeteg teendőtök lesz. Mutatjuk a legfontosabb dátumokat.

Február 9.

Az eredményekről 2024. február 9-én értesítenek titeket az Oktatási Hivatal által meghatározott módon, ezzel párhuzamosan pedig az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is megkapják a pályázatuk eredményét.

Február 21.

Az írásbelin szerzett pontjaitok alapján 2024. február 21-ig adhatjátok le a jelentkezéseteket az általatok kiválasztott középiskolába. Jó, ha tudjátok, hogy az általános iskolák ezen a napon továbbítják a tanuló-i és jelentkezési lapokat, ekkor történik meg tehát a hivatalos jelentkezés a kiválasztott középiskolákba. Ha hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkeztek, a szükséges űrlapok kitöltését és benyújtását egyénileg is intézhetitek.

Március 4-20.

Több középiskolában a felvételi része a szóbeli vizsga is. A szóbeli felvételik idén március 4 - 20 között lesznek, és ha úgy érzitek, hogy ez nem sikerült túl jól, vagy valami miatt módosítanátok a sorrendeteket, ezt április 8-10 között megtehetitek.

Május 2.

A sikeres felvételről vagy elutasításról szóló határozatot 2024. május 2-án kapjátok meg.

Június 26-28.

És végül abba a középiskolába, ahova bekerültetek, június 26 és 28 között tudtok beiratkozni.

Itt nézhetitek meg Magyarország legjobb középiskoláinak listáját

És ha sehova sem sikerül bekerülni?

Mivel 16 éves koráig mindenki tankötelezett, akkor is fel kell hogy vegyenek titeket egy iskolába, ha a felvételi során egyik megjelölt helyre sem kerültetek be. Ezeket a jelentkezéseket a pótfelvételin kell lebonyolítani. Ilyenkor azokba az iskolákba jelentkezhettek, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel.

Lesz majd top 100-as magyar egyetem? Hogyan kell olvasni a középiskolai, egyetemi rangsorokat?
Ha még nincsen programotok január 24-én délutánra, akkor ajánlunk nektek egy izgalmas szakmai napot a középiskolai és a felsőoktatási rangsorokról.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni itt tudtok:
<### articleImage ImageID= CMSCaption="[[ Képelem () ]]" ###><### /articleImage ###>

Ebben az esetben a jelentkezést egyénileg kell intézni, közvetlenül a kiválasztott iskolában, az ekkor benyújtott felvételi kérelmekről pedig május 22-ig dönt az igazgató. Az intézmények ugyanakkor egészen augusztus végéig tarthatnak rendkívüli felvételi eljárást.

 

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

Totyik Tamás: Olyan iskolabezárási és óvoda-összevonási hullám jöhet, ami alapjaiban rengetheti meg a közoktatást

Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu