„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
Megfelelő hosszúságú fogalmazás írása, helyesírás, szólások, közmondások – csak néhány példa, mi okozott gondot sok diáknak a tavalyi központi magyar írásbelin. Már csak alig egy hét maradt január 20-ig, úgyhogy ezeket érdemes még egyszer alaposan átnéznetek.
Január 20-án 10 órakor írják a 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba, valamint a 9. évfolyamra jelentkezők a központi írásbelit magyarból és matekból. Évfolyamtól függetlenül az 50 pontos magyarra 45 perceteket van. Fontos, hogy a magyar megoldása során semmilyen segédeszközt nem használhattok. A feladatsort pedig csak kék vagy fekete tollal tölthetitek ki.
10 feladat 45 perc alatt
A magyar feladatsor évfolyamtól függetlenül tíz feladatból áll. Ezek közül kilenc egy-egy részkérdéshez, részképességhez kapcsolódik, amelyek megoldásához a korábbi években elsajátított nyelvi, kommunikációs és helyesírási ismeretekre van szükségetek. Ezen kívül számot kell adnotok a szövegértési, szövegalkotási és gondolkodási képességeitekről is.
Általában egy-egy feladat több kérdésből áll, és helyes válaszonként egy-egy pont jár. Az első kilenc feladattal összesen 40 pontot tudtok szerezni. A fogalmazás pedig 10 pontos, de figyelnetek kell többek között a szöveg hosszúságára, tagolására, a helyesírásra és a külalakra is, amely az idő rövidsége miatt nem olyan könnyű feladat.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es középiskolai felvételiről |
|
A magyar általában jobban sikerül
Ahhoz, hogy magas pontszámot írjatok, és bejussatok az első helyen megjelölt középiskolába, érdemes gyakorolnotok. Azt is jó, ha tudjátok, hogy 2023-ban a középiskolai írásbeli feladatoksorok átlagpontszáma a következőképpen alakult:
magyarból
matekból
A tavalyi statisztikákból látszik, hogy általánosságban véve a diákoknak a magyar feladatlap jobban sikerült, mint a matek. Ezzel párhuzamosan mindegyik évfolyamon voltak olyan feladatok, amelyek a diákok döntő többségének komoly gondot okoztak.
A hatodikosok mumusfeladata a fogalmazás
Az Oktatási Hivatal részletes statisztikából kiderült, hogy tavaly a hatodikosok magyar feladatlapjában a 10. feladat D pontjára a diákok 65 százaléka az elérhető kettőből nulla pontot kapott. 11 százaléka pedig csak egyet. A maximális 2 pontot a felvételizők csupán 23 százaléka szerezte meg.
Ahhoz, hogy valaki 0 pontot kapjon a helyesírására, az alábbi hibák egyikét kellett elkövetnie:
Szintén 0 pontot kapott az a diák, aki hatnál több központozást hibázott, illetve ha a fogalmazása nyolcnál kevesebb mondatból állt. Ez pedig könnyen előfordulhatott, ha a felvételiző lassabban haladt a feladatok megoldásával, és a végén egyszerűen csak néhány perce maradt a fogalmazásra.
A negyedikeseknek nehezen mentek a szólások, közmondások
2023-ban a negyedikeseknek a második feladat okozta a legnagyobb nehézséget. Ugyanis nemcsak a szólásokból, közmondásokból hiányzó állatneveket kellett pótolni, hanem össze kellett kötni a jelentésükkel is.
Egy fecske nem csinál nyarat - ezt a közmondást a diákok 80 százaléka nem ismerte: vagy rossz állatnevet írt be vagy a jelentését nem tudta. Sokaknak meggyűlt baja az alábbi két közmondással is:
Mindkét részfeladatra a negyedikesek közel 65 százaléka nulla pontot kapott.
A magán-és mássalhangzó törvények fejtörést okoztak a nyolcadikosoknak
A nyolcadikosoknak az Oktatási Hivatal statisztikái szerint az 5-ös feladat okozott problémát, amelyben meg kellett keresni a szavak között a kakukktojást. Csak az tudta jól megoldani a feladatot, aki ismerte a szavak fajtáit, szóelemeit és tisztában volt a magán-és mássalhangzó törvényekkel. Az 5. C pont a felvételizők 85 százalékának lett 0 pontos, de D és az E feladatrész sem ment sokkal jobban. Az 5. D és az E részre a diákok 61 és 62 százaléka nem kapott pontot.
Az idei írásbeliig még van pár nap, még egyszer érdemes alaposan átnéznetek ezeket a feladatokat, mert a feladatlapok összeállításának szempontjai, a feladattípusok belső arányai a korábbi évekhez képest idén sem változnak alapvetően.
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.
Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.
@eduline.hu Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár
♬ eredeti hang - eduline.hu
Október közepén jöhet a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének első lépcsője, a második pedig 2027. január 1-jétől – jelentette be Magyar Péter a kormány döntéseiről tartott sajtótájékoztatón.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.