Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A legtöbb diák nyolcadikos korában, 14 évesen kényszerül először arra, hogy döntést hozzon a jövőjéről, kiváltképp arról, hogy felnőttként mivel szeretne foglalkozni. Annak érdekében, hogy ez minél gördülékenyebben menjen, új cikksorozatunkban bemutatjuk nektek, milyen lehetőségekből válogathattok, és kiknek valók bizonyos intézmények. Ezúttal az elmúlt évek legnépszerűbb iskolatípusát, a technikumokat mutatjuk be nektek.
A szakképzési rendszert az elmúlt években többször is átalakította a kormány. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint technikumoknak hívják azokat a középiskolákat, ahol a diákok nemcsak az érettségire készülnek, de valamilyen szakmát is tanulnak, a tanulmányaik végén pedig szakmai vizsgát tesznek, mindezt 5 év alatt.
Ezekben az intézményekben a diákok a közismereti tárgyak mellett az első két évben általános szakmai ismereteket is tanulnak. Csak ezt követően kell eldönteniük, hogy az adott technikum képzései közül pontosan melyik szakma érdekli őket, és a további három évben milyen ismereteket szeretnének elsajátítani. Ugyanakkor amiatt, mert az ide járó diákok szakmát is tanulnak, a közismereti tantárgyak száma és óraszáma eltérhet a gimnáziumban tanuló diákokétól. Nem kötelező például második nyelvet tanulni és nincsenek művészeti foglalkozások, ellenben a kötelező érettségi tárgyak - magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem - óraszáma és tananyaga ugyanaz, mint a gimnáziumban.
A technikumi diákok a negyedik évük végén, vagyis 12. osztályban magyarból, történelemből és matematikából előrehozott érettségi vizsgát tehetnek, majd az ötödik év végén, 13. osztályban az idegen nyelvi érettségi vizsga mellett szakmai vizsgát tesznek.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es középiskolai felvételiről |
|
Milyen szakmákat lehet tanulni?
Az elsajátítható szakmákról az Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján hosszú listát és részletes leírásokat találtok. Jelenleg több mint 25 ágazati terület rendkívül változatos szakmakínálatából válogathattok, és akár olyan különleges képesítéseket is szerezhettek, mint az épületgépész technikus, fegyverműszerész technikus, szoftverfejlesztő és- tesztelő, szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens és fitness-wellness instruktor.
Válogatás közben viszont arra figyeljetek, hogy azokat a szakmákat, amiknél 3 éves képzési idő szerepel nem technikumokban, hanem szakiskolákban tanulhatjátok, ahol érettségit nem szereztek
Ösztöndíjat is kaphattok
A szakképzésben tanulók a szakképzési törvénynek köszönhetően jogosultak tanulmányi ösztöndíjra, aminek az összegét a KRÉTA tanulmányi rendszerbe feltöltött adatok alapján számolják ki, és utalják el. Az, hogy mennyi pénzt kaptok, sok tényezőtől függhet, többek között például attól is, hogy hányadik osztályosok vagytok, vagy jártok-e nyelvi előkészítőbe.
Az viszont biztos, hogy az ösztöndíj összege nem lehet kevesebb, mint havi 8 ezer forint, ugyanakkor a tanulmányi átlagotok fejében akár havi 59 ezer forintot is kaphattok, ami sok esetben több, mint amennyi a legtöbb egyetei hallgatónak jár.
A részleteket ide kattintva nézhetitek meg.
Az egyetemi felvételiben is előnyt jelenthet
A techikumban végző diákok a felsőoktatásban is továbbtanulhatnak, sőt, a szakmai érettségijük emelt szintűnek számít. A szakma többletpontokat is érhet, főleg, ha azonos szakterületen tanulnátok tovább.
Mindezeket összevetve tehát a technikumok leginkább azoknak a középiskolásoknak kedveznek, akik fontolgatják a felsőoktatásban való továbbtanulást, ezért mindenképpen szeretnének érettségit szerezni, ugyanakkor szeretnék, ha lenne egy szakképzettség is a kezükben, amivel akár már a középiskola elvégzése után is biztos állásuk és keresetük lehet.
Hogyan lehet bekerülni?
Mivel a technikum az utóbbi évek legnépszerűbb iskolatípusa, ezért a bekerülést a legnépszerűbb, legkiválóbb oktatást nyújtó intézményekben gyakran komoly feltételekhez, a központi írásbeli felvételi megírása mellett szóbeli felvételi vizsgához is kötik.
A felvételi módjáról és követelményeiről az iskolák felvételi tájékoztatóiban olvashattok, a középiskolai felvételi legfontosabb dátumait pedig ebben a cikkünkben szedtük össze nektek.
Ha arra is kíváncsiak vagytok, hogy kiknek ajánlottak a négy évfolyamos gimnáziumok, kattintsatok ide, a nemzetközi középiskolákról pedig az alábbi cikkünkben olvashattok:
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.