Fontos időpont közeleg: holnaptól újra hozzáfértek az E-felvételi rendszeréhez

Ismét fontos feladatok várnak az egyetemre készülőkre: hamarosan kezdődik a tavaszi ügyintézési időszak.

  • Székács Linda

Április 20-tól elérhetővé válnak az ügyintézési funkciók az E-felvételiben. Ettől kezdve nyomon tudjátok követni a korábban rögzített adatokat, ellenőrizni a feltöltött dokumentumok feldolgozottsági státuszát, de egyetlen alkalommal tudtok változtatni a megjelölt képzések sorrendjén is, és feltölthetitek a hiányzó dokumentumokat.

A rendszer egészen július 12-ig áll majd nyitva előttetek, de ettől eltekintve azt tanácsoljuk, szerezzétek be minél hamarabb a hiánypótlás alatt feltöltendő dokumentumokat, például az igazolásokat a többletpontokról.

A felületen egyébként nyomon követhetitek majd a feltöltött dokumentumok feldolgozottságát, de itt láthatjátok majd a vizsgaeredményeiteket, a felvételi pontjaitokat, később pedig a felvételi határozatot is.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.