Az emelt szintű érettségi is véget ért, a feladatsorról megoszlanak a vélemények

2209-en vizsgáztak emelt szinten, egyesek nem érezték nehéznek a feladatokat, mások viszont úgy fogalmaztak: "azért megizzasztották őket" a kérdések.

  • Eduline

Már elérhető a magyarérettségi hivatalos megoldása, az Oktatási Hivatal által közzétett középszintű javítási útmutatót itt, az emelt szintű megoldásokat pedig ide kattintva nézhetitek meg.

Az emelt szinten vizsgázóknak az Eduline információi szerint egy kertszimbolikával foglalkozó szövegértéssel kellett megbirkózniuk, majd előkerült Pilinszky János Örökkön-örökké című verse, és volt olyan feladat is, amelynél a diákoknak az ars poetica mint műfaj jövőjéről kellett értekezniük. Ez utóbbihoz három forrást is kaptak idézet formájában.

A több mint 37 ezer főt számláló Érettségi 2022 Facebook-csoportba sorra érkeznek a vélemények a délelőtti emelt szintű magyarérettségiről is. Többen azt írják, könnyűnek érezték a vizsgát, azonban van olyan diák is, aki úgy fogalmaz a kommentekben, "engem azért megizzasztott". Egy bizonyos "dominós" feladatot többen is kifogásolnak a csoportban, egy vizsgázó azt írta, "érteni értettem, csak nem tudtam megoldani".

"Nekem tetszett a feladatsor" - mondta az Eduline-nak Máté, egy vidéki vezető gimnázium végzőse. "Örülök, hogy sok olyan feladat volt, amihez lehetett miből készülni" - tette hozzá. Szerinte a korábbi évek emelt szintű feladatsorai olyan kérdésekkel voltak tele, mint a műfelismerés vagy más, előre meg nem tanulható témák. Ezzel szemben az idei feladatsorban nem ezeken a kérdéseken volt a hangsúly.

A középszintű magyarérettségiről is nyilatkoztak a vizsgázók, ide kattintva olvashatjátok, mi volt a benyomásuk a feladatlapról. Ha pedig idén vizsgáztatok, mondjátok el véleményeteket ide kattintva. Az Eduline által felkért szaktanár már elkészítette a mai középszintű feladatsor nem hivatalos megoldásait, ezeket ebben a cikkben nézhetitek meg. Ha pedig a szaktanár véleményére vagytok kíváncsiak, akkor kattintsatok ide, ide és ide.

Az érettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:

 

 

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.