Az idei rekordok: tényleg van olyan szak, ahol 492 pont kellett a sikerhez

Idén is voltak olyan szakok, ahol extramagas ponthatár született. Összeszedtük az idei rekordokat.

  • Eduline

Az összes ponthatárt itt nézhetitek meg.

Tavaly a legmagasabb ponthatár az ELTE-n született, 490 pontot kellett elérni a matematikatanár – német és német nemzetiségi nyelv és kultúra tanári önköltséges szakához, de más tanári szakhoz, mint például a történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára; latin nyelv és kultúra tanára szakhoz - már állami ösztöndíjas formában - is 474 pont kellett. 2020-ban szintén az ELTE jogász képzésén született magas ponthatár: 472 pont kellett az állami ösztöndíjas helyhez. Nézzük az idei számokat!

Nem meglepő, hogy idén is a tanárszakok között volt a legmagasabb ponthatár, méghozzá a tavalyinál 2 ponttal magasabb végleges határ született. Osztatlan tanárszakon a matematika-olasztanár szak esetében 492 ponttal lehetett bekerülni az ELTE-re. Azonban ezen a szakon szeptemberben egyetlen egy gólya kezdi majd el az egyetemet.

Szintén magas volt a ponthatár az ELTE állami ösztöndíjas jogász képzésén: 472 pont. Illetve az egyetemen a pszichológia szakon 449 pont, az angol nyelvű nemzetközi tanulmányokon pedig 423 pont lett a végleges ponthatár. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is született magas ponhatár: a jogász alapszakhoz 463 pont kellett.

A Corvinuson a magyar nyelvű gazdálkodási és menedzsment alapszakon 24 ponttal emelkedett az ingyenes képzésre a ponthatár: most 451 ponttal lehetett bekerülni. Ugyanennek a szaknak az angol nyelvű képzési formájára tavaly 434, idén viszont már 466 pont kellett a bejutáshoz. Szintén az egyetemen nemzetközi tanulmányokon 467, illetve a nemzetközi gazdálkodás - ami csak angolul indul - 472 pont lett a végleges határ.

Hogyan fordulhat ez elő?

Az algoritmus, ami a ponthatárokat számolja, a kisebb szakokon időnként irreálisan magas ponthatárt húz – évről évre előfordul, hogy valamelyik tanári képzésen 480 fölötti vagy akár 500-as ponthatárt húznak. Ilyenkor persze minden középiskolás ereiben megfagy a vér (mert ha idén ilyen magas a limit, mi lesz jövőre?). Pedig általában kiderül, hogy az adott szakpárra csak egy diák felvételizett és került be, így az ő pontszáma lett a ponthatár. Akkor is, ha ez az egy ember extrém magas, 480 fölötti pontszámmal indult neki a felvételinek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.