Mennyi ponttal vágtok neki a felvételinek? Számoljátok ki három egyszerű lépésben

Hamarosan kiderülnek a végleges ponthatárok, de ha addig is számolgatnátok egy kicsit, akkor próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát.

  • Tóth Alexandra

1. lépés: tanulmányi eredmények

A tanulmányi eredményekkel legfeljebb 200 pontot szerezhettek. Ennek egyik felét a középiskolai osztályzatok adják: a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, egy legalább két évig tanult idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom) és egy, legalább két évig tanult (vagy két, legalább egy évig tanult) természettudományos tantárgy utolsó két év végi jegyeit adják össze, majd szorozzák meg kettővel. Ezért először ezeket az eredményeket kell beírnotok az Eduline kalkulátorába.

2. lépés: érettségi eredmények

A tanulmányi pontok másik felét - azaz a "második" 200 pontot - az érettségi átlageredményéből számolják. A négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) és egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy százalékos eredményeinek átlagát kerekítik. Az érettségi eredményeit százalékos értékben kell megadni, a harmadik oszlopban kell jeleznetek, hogy melyikből tettetek emelt szintű vizsgát.

Fontos, hogy többletpontot csak akkor kaptok, ha legalább 45 százalékos eredményt értetek el az emelt szintű érettségin, a tárgy a kiválasztott szakon kötelező vagy választható, és a tárgyból szerzett emelt szintű érettségi alapján számolják az érettségi pontokat - azt, hogy a kiválasztott szakon melyek a kötelező vagy a választható érettségi tárgyak, itt nézhetitek meg. Ha több olyan tárgyat is megjelöl a felsőoktatási intézmény, amelyből érettségiztetek, válasszátok ki a két legjobb eredményűt.

3. lépés: többletpontok

Ezután be kell írnotok a többletpontokat érő nyelvvizsga, verseny- és sporteredmény, szakképesítés, felsőfokú szakképzés adatait. Az Eduline kalkulátora azt nem tudja ellenőrizni, hogy a kiválasztott képzésen milyen végzettségeket, illetve versenyeredményeket fogadnak el, ezért ezeket csak akkor pipáljátok be, ha ebben a táblázatban már megnéztétek, hogy valóban adnak érte pluszpontot.

4. Még egy kattintás

Ha mindez megvan, már csak rá kell kattintanotok a "számol" gombra - a kalkulátor nemcsak az összpontszámotokat írja majd ki, feljebb görgetve az érettségi és a tanulmányi eredményekből kalkulált részpontszámot is megmutatja.

Kik nem használhatják a kalkulátort?

A kalkulátorunkat az alap- és osztatlan szakos felvételi szabályai szerint készítettük el, tehát ha felsőoktatási szakképzésre vagy mesterszakra jelentkeztetek, a Felvi kalkulátorát használjátok. Ugyanez a helyzet akkor is, ha orvosi, fogorvosi vagy állatorvosi képzésre jelentkeztetek (ebben az esetben ugyanis eggyel több tantárgyból kell érettségiznetek), vagy ha olyan szakra felvételiztek, ahol a gyakorlati vizsga eredménye alapján számolják a pontszámot.

Fontos: ha különböző szakokra felvételiztek, érdemes külön-külön kalkulációkat végezni, hiszen elképzelhető, hogy más-más tantárgyak érettségi eredményét kell beszámítani. 

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.